Viktor a szigorú - mondta Fejes Tamás - hat gyereket nevelnek összesen együtt Molnár Viktorral

Viccesen kezdődött a Kincsvadászok két licitálójának hétfői beszélgetése a Mokkában a TV2-n. Nem mindennapi témában érkeztek a Kincsvadászok kereskedői.

Kritikus szemmel vizslatják a régiségeket, műtárgyakat és családi ereklyéket. Azt, hogy milyenek a gyermeknevelésben, azt a nézőkkel a Mokka hétfő reggeli adásában osztották meg.

Iszak Eszti felvezetését követően hangos nevetés tört ki a studióban. A műsorvezető szerint ugyanis Fejes Tamás és Molnár Viktor együtt hat gyereket nevel.

Erre jött Fejes Tamás gyors reakciója.

Ezt így egy kicsit félreérthető

- mondta nevetve a Tankcsapda dobosa.

Erre Eszter gyorsan rávágta, hogy de nem együtt közösen.

Mire Fejes Tamás poénosan csak annyit mondott, hogy náluk Viktor a szigorú apa.

A szülői szerepekről aztán komolyan is kifejtette véleményét a Tankcsapda dobosa és az Amikor Galéria tulajdonosa, Molnár Viktor műtárgy becsüs. Bevallásuk szerint mindketten szigorú édesapák. Összesen hat gyermekük van. Nem volt különösebb elvárásuk arra, hogy milyen szülővé vállnak, az élet alakította ezt.

Azt gondolom, hogy az embernek van egy fejlődése ezzel kapcsolatban, mint minden mással. Totál másképp viselkedik az ember az elsővel, mint az utolsóval

- mesélte Molnár Viktor, aki szerint egyszerűen mások az elvárások, ami alakítja a gyerekhez való viszonyt.

Azért ne felejtsük el azt se, hogy a gyerekek is másmilyenek. Nem tudsz ugyanúgy viselkedni egy teljesen más stílusú, egy másfajta beállítottságú emberrel

- emelte ki Fejes Tamás, aki a sztereotípiákkal ellentétben következetes szülőnek tartja magát. Konzervatív, akinek megvannak az elvárásai.

A tetoválás kapcsán egy kérése volt a srácaihoz, hogy húsz éves koruk alatt ne tegyék. Szerinte ráadásul az ő fiatalsága idején ez még menőnek számított, ma már kevésbé.

Amikor én tetováltattam, akkor az még kuriózum volt. Olyannyira, mintha valaki ma már nem tetováltatja magát

- tette hozzá.

Fejes Tamás kisebbik fia a zenei karrier előtt áll, Molnár Viktor egyenlőre nem látja, hogy bármelyik gyermeke a nyomdokaiba lépne.

Mindkettőjük családjában népszerű a Kincsvadászok műsor, főleg az idősebb fiaik szemében.

Fejes Tamás határozottan elégedett a nézői visszajelzésektől, hiszen olyan közegben találkozhatnak vele a zenekedvelők is, ahol soha nem gondolta volna.

2025. február 24. 11:47
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
126 millió forint. Ennyi gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó adománygyűjtő akcióján, aminek célja 1...
family
Hogy fér meg egymás mellett a játszósarok, az ugrálóvár és egy világhírű festő? A BOK-csarnokban mindezt könnyedén m...
family
Felborult hajók, eltört árbócok, kieső hajóslegendák, de egy lélegzetelállító rekord is született csütörtökön Európa...
family
Achilles-ín szakadás? Gipsz? Műtét? Palik László úgy érezte, nem hagyhatja cserben kollégáit, egy sérüléssel vitte v...
family
A borongós időjárás ellenére is felforrósodott a levegő Karcagon. A hazai szépségversenyek pápája, Fásy Ádám 2024 ut...
family