
Meghalt Chuck Norris
Stohl András ezúttal nem színházi szerepben, hanem a kvízjátékok világában is bizonyított, méghozzá testvérével, Viktóriával együtt. A testvérpár a vasárnap újraindult Legyen Ön is Milliomos! című műsorban tűnt fel, amelynek házigazdája Palik László. A játék során fantasztikusan teljesítettek, egészen a 15 millió forintos kérdésig meneteltek. A sorsdöntő kérdés így szólt:
Melyik az egyetlen bolygó a Naprendszerben, ahol egy nap hosszabb, mint egy év?
A válaszlehetőségek: Mars, Merkúr, Uránusz, Vénusz.
Stohl András először hezitált, nem volt biztos a döntésben, ám nővére, Viktória biztatta, hogy folytassák, hiszen ő biztos volt a válaszban.
Egy család vagyunk
– mondta a színész, majd megjelölték az Uránuszt, ami helyett a Vénusz volt a megfelelő válasz.
Bár a fődíj ezúttal nem jött össze, a testvérpár így is 2 millió forinttal távozott a stúdióból, és egy felejthetetlen élménnyel lettek gazdagabbak.
Mint arról korábban is beszámoltunk, Stohl András hamarosan új szerepben is látható lesz. Ő a következő Nagy Ő a TV2 sikerműsorában. A színész tehát nemcsak a színpadon, hanem a képernyőn is egyre aktívabban van jelen.

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?