
Férjhez ment a Szex és New York sztárja
A két színész a mesés Budai Várat választotta esküvőjük helyszínéül, ugyanis a kapcsolatuk elején sokat jártak arra romantikázni.
Rékasi Károly és Pikali Gerda kilenc éve találkozott először a József Attila Színházban a Kerényi Imre rendezte Feketeszárnyú cseresznye forgatásán. Először nem gondolkoztak a házasságon, így a Jóban Rosszban színésznője alaposan meglepődhetett, amikor Rékasi Károly feltette neki a nagy kérdést.
Pikali Gerda természetesen igent mondott, és néhány évvel később egybe is keltek.
A színésznő kedden újabb képeket osztott meg követőivel, amelyeken látható, hogy milyen vidám hangulatban is telt az esküvőjük.

Férjhez ment a Szex és New York sztárja

Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás