
Szoros párbaj után távozott az első Kihívó az Exatlonból
6 év kihagyás után, március 16-án újra elstartolt A Nagy Duett 7. évada a TV2-n, amelyben Smuck Andor Sári Évi oldalán szállt versenybe.
Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, az üzletember még az első élő show előtt lebetegedett, de végül sikerült meggyógyulnia, így színpadra állhatott.
A minap azonban újra veszélybe került a páros produkciója, ugyanis kiderült, hogy Évi vírusos gégegyulladással küzd.
Fotó: Sári Évi hivatalos Instagram-oldala
Gyakorlatilag teljesen elment a hangom
– írta az énekesnő 24 óráig elérhető Instagram-sztorijában, valamint hozzátette, hogy a színházi előadását is le kellett mondania.
Ráadásul ugye vasárnap Nagy Duett élő adás, amire készülni is kellene… Most pár nap némaságra vagyok ítélve
– folytatta Évi, aki bízik abban, hogy a megfelelő előírások és gyógyszeres kezelés mellett visszajön a hangja a versenyig.
Az énekesnő valóban mindent megtesz gyógyulásáért, hiszen még egy infúziós kezelésen is részt vett.
Fotó és borítókép: Sári Évi hivatalos Instagram-oldala

Szoros párbaj után távozott az első Kihívó az Exatlonból

Elérkezett a döntő: kiderül melyik páros nyeri A Nagy Duettet

Brutális támadás áldozata lett Vida Gábor, mentőhelikopter vitte el

Gyászol Leslie Mandoki, közös fotóval búcsúzik Mario Adorftól

Pataky Attila keményen helyre tette Magyar Pétert, és megüzente, hogy nem akármilyen Fidesz-győzelmet vár vasárnap

Meghalt Jancsik Ferenc

Izgalmas fináléval búcsúzik szombaton A Nagy Duett

Jön a párbajok éjszakája - kiderül, hogy Bajnok vagy Kihívó lány búcsúzik

A mi történetünk: Oláh Gergő és a zene közösségteremtő ereje

Láthatatlan milliárdok: ennyi pénz marad kihasználatlanul minden évben

Olyat tett XIV. Leó pápa, hogy felrobbant az internet – futótűzként terjed egy videó

Nem mindenki örül neki: fontos döntés előtt állnak a Gmail-felhasználók