Veszélybe kerülhet Aurelio szereplése A Nagy Duettben, nem jó hírek érkeztek

Már csak pár nap maradt a műsor kezdetéig.

Nótár Mary párjaként a győzelemre pályázik A Nagy Duettben Aurelio, aki imád énekelni. A TV2 március 16-án induló műsorában tíz sztárpár verseng majd a szavazatokért, és csak remélni lehet, hogy az eredeti forgatókönyvnek megfelelően köztük lesz az egykori valóságshow-szereplő is.

Fotó: TV2

Aurelio ugyanis a napokban a közösségi oldalán osztotta meg követőivel, hogy megkörnyékezte őt valamilyen nyavalya. Nem is olyan régen még azt mondta, hogy a családjában mindenki beteg, csak ő nem, ezért neki kell ápolnia lányát, párját és édesanyját is, de azóta a botrányhős szervezete is alulmaradt a kórral szemben – vette észre a Bors.

Gyerekek, én is lebetegedtem, nem fogok sehova sem odaérni, ahová megígértem! Nagyon sajnálom, de be fogjuk pótolni! Vigyázzatok magatokra, mert nagyon gyorsan betegnek lehet lenni!

– fogalmazott a börtönviselt celeb, aki ezek szerint napok óta a próbaterem közelében sem járt.

A rajongók és A Nagy Duett kedvelői egyaránt bíznak Aurelio mielőbbi felépülésében.

2025. március 02. 13:10
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
Cápa marcangolt halálra egy 57 éves szörföst Sydney-ben. A férfi a barátaival ment ki a tengerre sportolni, amikor a...
Dinójelmezben, babakocsival és zsonglőrmutatványokat bemutatva is indultak futók a 40. Wizz Air Budapest Félmaratono...
Lezuhant egy kisrepülőgép vasárnap Prága Letnany nevű városrészében egy erdőben, a balesetben ketten vesztették élet...
Egyre több a beteg gyerek, alig indult el a tanév, máris sokan hiányoznak az iskolákból, óvodákból és a szokásosnál ...
Szatíroktól rettegnek az emberek Kazincbarcikán. Egy férfi a napokban az utcán támadt rá egy 16 éves lányra, aki a k...