
Meghalt Chuck Norris
Hétfő este debütált a Bachelor – A Nagy Ő harmadik évadának első adása, melyben szebbnél szebb nők költöztek be magyar milliárdos, Jákob Zoltán villájába.
A különböző karakterek gyönyörű ruhakölteményekben érkeztek a nívós helyszínre, ám megjelenésükön kívül belépőjükre is nagy hangsúlyt fektettek.
Míg valaki helikopterrel, lovashintóval vagy busszal érkezett, addig akadtak olyan jelentkezők is, akik Jákob Zoli méregdrága ferrarijával gurultak a kastély bejárata elé.
Voltak azonban meghökkentő jelenetek is. Míg Bettina édesanyja, édesapja és kislánya kíséretében érkezett, addig Zoé a nevelőnőjével és a londinerével állt a gazdag üzletember elé.
A meglepetéseknek azonban itt még korántsem volt vége, a szemtelenül fiatal Nati félpucér férfiak vállán, egy trónon vonult be, míg Adélmenyasszonyi ruhában jelent meg a kastély kapuja előtt.
Zoli szívéért versengő nők legnagyobb felháborodását azonban a második évadból már jól ismert Virág váltotta ki, aki egy rózsakertnek öltözve próbálta elcsábítani a Nagy Ő-t.
A jelentkezők az első pillanattól kezdve rivalizálni kezdtek, ám az est egy pontján tettlegességig fajult a harc.
Virág megzavarta Nati és Zoli négyszemközti beszélgetését, az orosz felmenőkkel büszkélkedő fiatal lány viszont nem hagyta annyiban a dolgot. Két kézzel esett neki riválisának, így a milliárdosnak kellett közbelépnie.

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?