
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Vasárnap délután kiemelte a rendőrség a Dunából a Verőce közelében szombat éjjel elsüllyedt motorhajó maradványait, amelynek öt utasát továbbra is keresik – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap este közösségi oldalán.
A kishajó roncsát Újpestnél húzták ki a folyóból, a rendőrség órákig helyszínelt a parton. Facebook-bejegyzésükben galérián mutatták meg az akció folyamatát, amelyen jól látható, hogy a motorcsónak több helyen megtört, egyes elemei pedig le is szakadtak az ütközés során.
Mint arról korábban beszámoltunk, szombat éjjel egy szállodahajóval ütközött egy kisméretű motorhajó a Dunán, Verőcénél. A vízi jármű fedélzetén nyolc felnőtt utas tartózkodott, ketten közülük életüket vesztették, egy ember súlyosan megsérült, öten pedig eltűntek. A rendőrség vasárnap délután folytatta az eltűntek keresését, amelyhez egy korábbi közleményükben már civilek segítségét is kérték.
A rendőrség a vízi közlekedés több ember halálát okozó veszélyeztetésének gyanúja miatt büntetőeljárást indított ismeretlen tettes ellen.
Címlapfotó: Facebook/Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi