
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Két férfi egy szegedi boltban vásárolt idén márciusban. Egyikük a pénztárhoz tartva véletlenül rálépett a másik lábára.
Ebből közöttük olyan heves vita kerekedett, hogy a pénztáros felszólította őket arra, hogy a hangoskodást fejezzék be, vagy vitájukat az üzlet elhagyása után rendezzék. A megsértett férfi azzal a felszólalással, hogy „majd kint megbeszélik a dolgot”, a bolt előtt valóban megvárta a másikat.
Az áruház kijáratánál folytatták a veszekedést, egymást lökdösték, majd az a férfi, aki korábban rálépett a másik fél lábára előkapott egy valódi fegyverre hasonlító riasztópisztolyt, melyet ráfogott a másik férfira. A megfenyegetett ekkor megpróbálta azt a kezéből kicsavarni, és a földre vitte őt, miközben a közelükben tartózkodóknak azt kiabálta, hogy vigyázzanak, mert fegyver van a férfinál.
Az esetnek végül a biztonsági őr fellépése vetett véget, akinek a vádlott a sikeresen elvett fegyverutánzatot átadta, és aki a rendőrség megérkezéséig az elkövetőket a helyszínen tartotta - írja az ugyeszseg.hu.
A két garázdasággal vádolt férfi ellen még nem született ítélet.
A címlapfotó illusztráció: police.hu

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi