
Karácsonyi klippel debütált a Tények műsorvezetője, Szentpéteri Eszter
Egy frissen megjelent tanulmány szerint a rendszeres teafogyasztás majdnem a felére csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát – számolt be hétfőn a The Sun.
Az eredmények azt mutatják, hogy aki minden nap iszik legalább egy csésze sötét teát, annál 47 százalékkal kisebb eséllyel alakult ki a veszedelmes kór, de bármilyen tea fogyasztása 28 százalékkal nagyobb előnyt jelent azokkal szemben, akik egyáltalán nem élnek vele. Antioxidánsainak és a bélműködést támogató hatásainak köszönhetően ugyanis ez az ital segíti a vércukorszint szabályzását.
A diabétesz akkor alakul ki, mikor a glükóz lebontásáért felelős inzulint termelő hormonok nem megfelelően működnek.
Tonzhi Wu, az Adelaide-i Egyetem munkatársa szerint az előnyök a fekete tea fogyasztásánál voltak a leghangsúlyosabb, de mindegyiknek jótékonyan
Már korábbi kutatások is fényt derítettek a teázás jótékony hatásaira, jelesül a cukorbetegség és a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának meggátolására, a mikéntre azonban eddig nem volt egyértelmű válasz. Éppen ezeket részletezte a hamburgi konferencián bemutatott friss tanulmány.

A fotó illusztráció: Shutterstock
1923 Kínában élő felnőttet kérdeztek a teázási szokásaikról. Az alanyok négy válaszlehetőség közül jelölhették meg a leginkább rájuk illőt: soha, alkalmanként, gyakran vagy minden nap. Emellett a tea fajtájáról is faggatták őket.
A kutatók vér- és vizeletvizsgálatot végeztek, és mindkét mintában megmérték a cukorszintet. Világossá vált, hogy aki több teát fogyaszt, annál több cukor távozik a salakanyaggal, ami segít kordában tartani a vércukorszintet. Kiderült, az is, hogy akik csak fekete teát főznek maguknak, azoknál nyolc százalékkal alacsonyabb a rizikó a diabétesz kialakulására.

Karácsonyi klippel debütált a Tények műsorvezetője, Szentpéteri Eszter

„Nem voltam szép gyerek” – Tilla gyerekkori fotójával üzent

„Hat éve újra megszülettem” – Tóth Gabi megrázó vallomása kislányáról

56 évesen is ultraszexi szettben Jennifer Lopez, újra bizonyította, a kor neki csak egy szám

Tűzoltóautó érkezett a Róna utcába, kiürült a stúdió

Dráma a stúdióban, a Szerencselány elutasította a TV 2 műsorának ajánlatát

Végleg búcsút int a színpadtól a magyar zeneipar ikonikus szerelmespárja

Álomotthonát keresi a Szerencselány, a Lakásvadászok segítségét kérte

Elcsukló hangon adott interjút Rudolf Péter a Mokkában, így emlékezett meg Kálloy Molnár Péterről

Nagy dobásra készül Barta Sylvia, tanítványaival nemes célért küzdenek

Előkerültek a halála előtt készült utolsó képek Kálloy Molnár Péterről

Meghalt Kálloy Molnár Péter