Véget akart vetni az életének egy 43 éves férfi

A hívásfogadó addig beszéltette, amíg a helyszínre érkező egyenruhások még időben közbe tudtak avatkozni.

Segélyhívás futott be a rendőrségre a napokban, amiben a bejelentő elmondta, házában megnyitott egy gázpalackot, öngyilkos akar lenni. Elkeseredetten vázolta, hogy alkoholproblémái vannak, családja elhagyta, ezért boldogtalan, már nincs miért élnie – közölte a rendőrség.

Kifejtve, hogy a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjában Skrinyár Józsefné zászlós fogadta a hívást, aki késlekedés nélkül a címre indította a rendőri egységeket, azok kiérkezéséig szóval tartotta, nyugtatta, együttérzéssel és érdeklődéssel kezelte a kétségbeesett férfit.

Amikor a rendőrök a helyszínre értek azonnal lekapcsolták a villanyórát és a kültéri gázcsapot. Amikor a ház elsötétült a férfi megijedt, a vonal másik végén tartózkodó zászlós megnyugtatta, a rendőrök voltak azok és segíteni érkeztek, bizalommal engedje be őket.

A férfi együttműködő volt, az egyenruhások vigyáztak rá, míg a mentőszolgálat munkatársai megérkeztek, akik kórházba vitték.

 

Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

A címlapfotó illusztráció (police.hu)

2023. június 24. 16:55
A telefonok cellainformáció alapján is közel dupla annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péter rendezvényén – je...
Hatalmas sikert aratott Radics Gigi és Curtis közös produkciója az október 23-i ünnepségen. A két előadó Demjén Fere...
Minden idők legnagyobb Békemenete zajlott le csütörtökön Budapesten, ahol hatalmas tömeg vonult fel a béke és a nemz...
Szívszorító tragédia rázta meg a napokban a stájerországi Eisenstraße régiót: egy 19 éves magyar fiú életét vesztett...
Életveszélyes helyzeteket gyűjtött egy videó a Budapesti Autósok Közössége.
TRAGÉDIA - Meghalt egy 19 éves magyar férfi Ausztriában, rosszul lett, összeesett és mentőhelikoptert riasztottak ho...
Egy olyan sportolót mutatunk be, aki már 27 évesen legendává vált. Díjai és eredményei szinte felsorolhatatlanok, Ek...
family
Vannak, akiknek romba dőlnek az álmai, míg mások élete egyik pillanatról a másikra új irányt veszt. Tudás, bátorság,...
family
Bicikli, roller, vagy séta és esetleg gördeszka, ki mivel jár iskolába, van akit viszont a szülei visznek autóval. D...
family
Vannak furcsa sportok a világban: gumicsizmadobás, sárfoci, vagy akár az, amikor valaki egy tó mélyén mondja ki a bo...
family