
Elszakadt a cérna: Halász Jázmin már nem bírta szó nélkül
A nézők 2023-ban sem maradnak szerelmet kereső férfi nélkül - aki nem csak az otthonába, hanem az életébe is beengedi a képernyő előtt ülőket.
A Nagy Ő szerepére sokan pályáztak, és többen próbálták megtippelni is, hogy ki fogja osztani a vörös rózsákat, de csak egy valaki lehet a női szívek meghódítója.
Idén Jákob Zoltán milliárdos üzletember, a Crystal Nails körmös márka alapító-tulajdonosának kegyeiért folyik majd a harc.
Álomszerű életét gyakran mutatja meg a közösségi oldalakon, videói pedig olyan népszerűek, hogy több mint 200 ezren figyelik minden mozdulatát a TikTok-on.

„A szerelemben én szerencsés vagyok. Főleg azért, mert könnyen szerelembe esek - ami nem egy pozitív tulajdonság - de amikor benne vagyok, akkor mindent beleadok és nagyon jó szokott lenni. És nyilván ebből következik az is, hogy volt már több. És amikor vége van, én nem azt gondolom, hogy rossz volt, vagy nem tetszik így visszagondolva, hanem a jó részeket én mindig értékelem és azt őrzöm meg magamban” – mondta a következő Nagy Ő.
Jákob Zoli készen áll, hogy meghódítsa a női szíveket. A szerencsés kérők pedig már jelentkezhetnek is a tv2play.hu/anagyo oldalon. Álomrandikban idén sem lesz hiány.

Elszakadt a cérna: Halász Jázmin már nem bírta szó nélkül

Meghalt Paulin Ferenc professzor

„Veled vagyunk!” – Orbán Viktor is üzent Rubint Rékának

Megtalálták A Nagy Ő sztárjának holttestét, kiderültek a részletek

Dráma a TV 2 stúdiójában, kiderült, kik jutottak be A Nagy Duett döntőjébe - Videó

Ezért locsolkodunk húsvétkor, kiderült, mi van a hagyomány mögött

Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi

Friss húsokkal kapták lencsevégre a TV2 sztárját – így készült valójában a húsvétra

Kerekesszékben jelent meg az egykori magyar sztáredző, hosszú ideje nem lehetett látni

Ön be meri kapcsolni a mosógépet? Össze mer seperni? Szavazzon a legfurcsább húsvéti babonákról!

Szívszorító sorok: Ezt az üzenetet kapta Rubint Réka, miután kiderült, hogy beteg

„Fejbe lövöm magamat” – kamerák előtt akadt ki az egykori magyar futballista, nem bírta már tovább