
Újabb digitális mérföldkő! - Orbán Viktor Facebook-oldala átlépte az 1,5 millió követőt
A L'Osservatore Romano közölte Novák Katalin beszéde teljes szövegét, mellyel az államfő a Sándor-palotában fogadta Ferenc pápát.
Az olasz katolikus püspöki kar (Cei) napilapja, az Avvenire úgy látta, az egyházfő magyarországi látogatásán "lelket keres Európa számára és békét az öreg kontinensen".
Az újság szerint a pápa más kulcstémákat is érintett első beszédeiben: az abortusz tragédiájával szembeni fellépés szorgalmazását, valamint az "ideológiai gyarmatosítás" elkerülését, mellyel kapcsolatban a gender-kultúrát említette meg.

Az Avvenirének nyilatkozó Andrea Tornielli, a vatikáni médiacsoport igazgatója hangsúlyozta, Ferenc pápa Budapestről "a békéről néma Európához" szólt.
A Corriere della Sera megjegyezte, Oroszország megnevezése nélkül Ferenc pápa arra figyelmeztette Európát, hogy senkit sem kezelhet "örökös ellenségként".
Az Il Foglio kommentárja szerint Ferenc pápa "Orbán jelenlétében a népek Európáját áldotta meg", és az EU alapítóatyáit idézve, Alcide De Gasperit, Konrad Adenauert és Robert Schumant, "a székesegyházak Európáját sürgette az absztrakt bürokrácia Európája helyett".
Alessandro Gisotti a vatikáni médiacsoport igazgatóhelyettese a pápai látogatás minden percét közvetítő TV2000 katolikus csatornán kijelentette: nem európai pápa kellett ahhoz, hogy figyelmeztesse Európát az alapítóatyáktól lefektetett értékekre.

Az én Magyarországom nem a falak országa
- címmel jelent meg interjú Erdő Péter bíborossal, esztergom-budapesti érsekkel a jobboldali Il Giornaléban.
Erdő Péter kijelentette, hogy Magyarországot a testvéri befogadás jellemzi:
ha egy tízmillió lakosú ország befogad másfél millió embert egy év alatt, nincsen szó falakról.
A baloldali la Repubblica azt írta, Ferenc pápa szavai a gender-kultúrával szemben Orbán Viktornak szóltak a "kijevi béke közös ügye érdekében".
A napilap szerint Ferenc pápa és Orbán Viktor "furcsa párost képviselnek", de az egyházfő budapesti látogatása "a közös pontokra akar rávilágítani, az ellentétek árnyalásával", miután Magyarország támogatja a Vatikán közvetítési szándékát Kijev és Moszkva között a tárgyalások elindítására és a háború terjedése elkerülésére törekedve.
Forrás/Fotók: MTI

Újabb digitális mérföldkő! - Orbán Viktor Facebook-oldala átlépte az 1,5 millió követőt

Mesébe illő lánykérés - A világ egyik legfényűzőbb szállodájában tette fel a nagy kérdést Csoboth Kevin

,,Na, szia mentő!” – Ő az a mentésirányító, akinek a hangját milliók ismerik

Meghalt Ney Ferenc

Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez

Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?

Mutatjuk, hány munkaszüneti nap lesz 2026-ban, így tervezze szabadságát!

Meghitt családi fotón a topmodell és kisfia

Megmutatta fiait Palácsik Lilla és Visváder Tamás, ünnepi lázban ég a gyönyörű család

Felismerhetetlenné vált Celine Dion, egy karácsonyi felvétel látott napvilágot a díváról

Stohl András Kevin csapdáit is kivédené? – Jön a várva várt 2. rész!

Így kerülhetjük el a túlevést az ünnepek alatt – dietetikus ad tanácsokat