
Leslie Mandoki: amikor a zene és az emberség találkozik
Viviennek és férjének, Bodnár Zsigmondnak előző kapcsolataikból két-két gyermekük született, majd 2023 szeptemberében világra jött első közös csemetéjük, a gyönyörű influenszer pedig most újra várandós.
A szülők hatalmas figyelmet szentelnek gyermekeiknek, akiket nagy szeretetben nevelnek és különleges élményekkel halmoznak el, de néha az is megesik, hogy megviccelik őket.
Fotó: Vasvári Vivien hivatalos Instagram-oldala
Vivien előszeretettel enged betekintést a család hétköznapjaiba, aki a minap ijesztő tréfát űzött lányaival, a prankről készült videót 24 óráig elérhető Instagram-sztorijában osztotta meg követőivel.
A felvételen látható, amint a gyerekek a fürdőszobában éppen lefekvéshez készülődnek, majd hirtelen lekapcsolódik a villany. Ekkor sikoltozni kezdenek, majd pár pillanattal később egy „szellem” is felbukkan az ablakban, ami miatt teljesen kitör a pánik.
A felvétel IDE KATTINTVA elérhető.
Borítókép: Vasvári Vivien hivatalos Instagram-oldala

Leslie Mandoki: amikor a zene és az emberség találkozik

Fekete-fehér képpel tettek bejelentést a TV 2 sztárjai, megrendítő posztban búcsúznak

Eladó az elhunyt kétszeres Kossuth-díjas színésznő autója, ennyit kérnek érte

Újabb műsor kerül le a TV 2 képernyőjéről, vasárnap este érkezik a bejelentés

Ezek Baba Vanga jóslatai, kiderült, mi várhat ránk 2026-ban

Férjhez ment a Szex és New York sztárja

Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak