
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Paul Grant – aki az 1983-as Star Wars: A Jedi visszatér című filmben egy ewokot alakított – 56 éves korában elhunyt, miután összeesett a londoni vasútállomáson – írta meg a Ladbible.
Az eset csütörtökön történt, nem sokkal délután két óra után. Paul egyszer csak összerogyott és beverte a fejét.
Szemtanúk siettek a segítségére, azonban nem reagált, így értesítették a mentőket.
A kiérkező szakemberek azonnal kórházba szállították a színészt, ahol agyhalottnak nyilvánították és életfenntartó gépekre tették.
Vasárnap azonban szomorú hírt közölt a családja, miszerint lekapcsolták a gépekről és életét vesztette.
Lánya, a 28 évesSophie Jayne Grant teljesen kikészült a tragédiától.
Az apám sok szempontból legenda volt. Mindig mosolyt csalt mindenki arcára. Bárkiért bármit megtett...na és hatalmas Arsenal-szurkoló volt
– mondta megtörten.
A gyászban azonban nem csak gyermekei, kedvese is megtört.
Paul volt a legviccesebb ember, akit ismerek. Ő tette teljessé az életemet, ami már soha nem lesz olyan nélküle
– fogalmazott szomorúan Maria Dwyer, a színész barátnője.
Paul amellett, hogy szerethető ewokként szerepelt a Star Warsban, olyan ismert színészekkel is együtt dolgozott, mint Val Kimmer, Tom Cruise és David Bowie. Sőt, a Harry Potter filmsorozatban is játszott.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát