
Meghalt Kálloy Molnár Péter
Nemrég ünnepelte huszadik születésnapját Schobert Lara, és régi álma vált valóra, hiszen szüleitől egy kiskutyát kapott.
Kedvence – a Mézeskalácsból fejlődött – Mézi elkísérte őt a pénteki Mokkába is, ahol Istenes Lászlót valósággal rabul ejtette a négylábú, kénytelen volt azonnal átülni a szemközti kanapéra, sőt, még egy fényképet is készített róla műsor közben.
Lara úgy kapta a három hónapos ebet, hogy öt perccel korábban még azzal hitegették, hogy teljesen más lesz az ajándéka, így aztán nagy volt a meglepetés. Otthon már van egy kutyája a családnak, de nagyon szeretett volna egy saját társat, akit mindenhova magával vihet.
Olyan szerepet tölt be az életemben, mintha az első gyerekem lenne
– magyarázta, hiszen nagy felelősséggel jár egy állat.
Lara és szerelme a közelmúltban összeköltözött Kazincbarcikán, ugyanis párja a borsodi városban futballozik. Úgy véli, van ebben valami sorsszerű, hiszen édesanyja éppen onnan származik, ezért egyáltalán nem bánta, mi több, nagyon izgatott volt, hogy visszatérhet a gyökerekhez.
Egyelőre még nagy kérdés számára, az edzői vagy az énekesi ambícióit kezdje el megvalósítani, de azt szeretné a legjobban, ha egyszerre űzhetné mindkettőt. Édesapja is támogatja az egyelőre még kiforratlan ötletet, hiszen Magyarországon minden bizonnyal az első lenne, aki énekelve tart tréningeket.

Meghalt Kálloy Molnár Péter

Cooky a többkulcsos adórendszer bevezetése ellen: Ha valami jól működik, ne nyúlj hozzá!

„Egy királylányt vittem táncba” – Videón Demcsák Zsuzsa és szalagavatós lánya

Kiderült, mire költi nyereményét Lengyel Johanna

Újabb énekes távozott a Sztárban Sztár All Starsból, megvannak a döntősök

Újabb sztárok lepik el a TV 2 színpadát, vasárnap este minden kiderül

Lekerül a képernyőről a TV 2 sikerműsora, jövő héten már nem látható

Lezárult a Lakásvadászok első heti versenye, kiderült, kinek köszönheti győzelmét a nyertes

,,Kiskutyám, vegyél el!”- Váratlan telefonhívás pecsételte meg Müller Péter házasságát

Egy nyolcéves megjósolta Fejes Tamás jövőjét

Egykori versenyzőkkel duetteznek a Sztárban Sztár All Stars elődöntősei

Gyászol a Marvel-univerzum, meghalt a Pókember legendás színésze