Váratlan fordulatot vettek az események a TV2 forgatásán, egy telefonhívás mindent megváltoztatott

Csak sejteni lehet, pontosan mi hangzott el. 

Egy akár tizenkét személyesre is bővíthető asztallal érkezett a Kincsvadászok stúdiójába egy eladó a kedd esti adásban. József számára különösen sokat jelentett a bútor, hiszen közel hetven éven át használta a család, és 250 ezer forint alatt nem is akart megválni tőle.

A licitálók tetszését leginkább a beilleszthető lapok minősége nem nyerte el, így Fejes Tamás legfeljebb 175 ezer forintot tudott felajánlani a tárgyért, amelyet a tulajdonos szinte gondolkodás nélkül elutasított.


József aztán rögtön felhívta a családját, és azt a tanácsot kapta tőlük, hogy bár az álomártól messze van a Tankcsapda dobosa által meghatározott összeg, fogadja azt el. A férfi így újra bement azon az ajtón, amelyen másodpercekkel korábban kisétált, és rábólintott a 175 ezer forintos ajánlatra.

Lehet, hogy asszonynak kellett volna eleve jönni, nem?

– szúrt oda Fejes Tamás, aki végül egy igazán egyedi régiséggel lett gazdagabb. Az eladó elárulta azt is, hogy két kisebb unokájára szeretné fordítani az asztalért kapott pénzt.  

2025. január 15. 11:12
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Énekelt, táncolt, szerepelt reality-ben, veszekedett, békült, állt már bíróság előtt is – de egy biztos: sosem lehet...
family
OTT A FARKA! - Ezek akkorák, mint a nyulak. Patkányok leptek el egy 8.kerületi bérházat, de máshol is kritikus a hel...
family
KIVÉGEZTE - Beismerte, hogy leszúrta a barátját az Akácfa utcai gyilkos, társával bulizni érkeztek Budapestre, a fér...
Egy 14 éves kislány a mostani történet főszereplője, aki 130 kilót nyom. Most segítséget kért és ez példaértékű! Sej...
family
A Megasztár 8 visszatért és hangosabb mint valaha! Hallhattunk és láthattunk a tehetségkutató első adásában jó pár b...
family