
Fordulat jön szenteste: Amit most mutat az előrejelzés, arra kevesen számítanak
Pénteken kezdetben közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, majd fokozatosan csökken a felhőzet és délután már sok napsütés valószínű fátyolfelhőkkel. Az északkeleti országrészben ugyanakkor maradnak erősebben felhős körzetek, ott a délelőtti órákig előfordulhat záporeső, másutt nem várható csapadék. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 28 fok között alakul, északkeleten lesz a hűvösebb.
Szombaton a hajnali pára- és ködfoltok, illetve a rétegfelhőzet feloszlása után többnyire gyengén felhős, napos idő várható, majd az esti, éjszakai órákban északnyugat felől egyre több helyen beborul az ég és elered az eső. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a déli, délnyugati szél, estétől pedig északnyugatira fordul az áramlás. A minimumhőmérséklet 9 és 16, a maximum 22 és 28 fok között alakul.
Vasárnap többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor, majd estétől északnyugat felől csökkenni kezd a felhőzet. Az északi, északnyugati szél sokfelé megerősödik. Hajnalban 9-16 fok valószínű, a csúcshőmérséklet 11 és 20 fok között várható; a csapadékosabb nyugati vidékeken lesz hűvösebb, délkeleten még a reggeli órákban enyhébb az idő.
MTI

Fordulat jön szenteste: Amit most mutat az előrejelzés, arra kevesen számítanak

Na, szia, mentő! – Dal született a négyéves hős kisfiú történetéből – videóval

Holtan találtak egy ismert fotóriportert a Városligetben, a Néprajzi Múzeum épületénél történt a tragédia

Egy ember meghalt a Törökszentmiklósnál szombat este történt balesetben

Horror a Nagymező utcában: Elözönlötték a rendőrök éjjel a környéket – Videó

„Na szia, mentő” – Az egész ország ezt a pillanatot várta

Gázpalackok szabadultak el az M3-ason, 130-cal kellett kikerülni őket

Nem tudta, kit enged be az autójába egy idős férfi Gyulán

Mentőkutyák és önkéntesek futottak versenyt az idővel Miskolcnál

Ártatlan kölyökkutya lett egy vadász áldozata a Balatonnál

Meg sem állt Ázsiáig, mégis bilincsben hozták haza a szexuális ragadozót - videóval

Késsel tett pontot a veszekedés végére egy szabolcsi férfi, mellkason szúrta vitapartnerét