
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Gazsi Gizella jós a hétfői Mokka vendége volt és az elkövetkezendő időszak változásairól mesélt a nézőknek.
A szakember hangsúlyozta, hogy az ősz váratlan fordulatokat hoz a szerelmesek életébe.
Azok a szerelmek, melyek nyáron alakultak, vagy tartósaklesznek, vagy csupán egy röpke kaland emlékeivé válnak. A lelket azonban mindkét kimenetel megviseli.
A házasoknak meg kell erősíteniük a kapcsolatukat, ugyanis mostanában egyre népszerűbb eset, hogy egy harmadik fél közbe akar avatkozni a harmonikus románcukba.
Előfordul ugyanis, hogy a férfiak úgy gondolják, hogy egy fiatalabbtól több mindent megkaphatnak, mint a párjuktól.
Ebben az esetben viszont a fiatal lányok fel szokták keresni Gizit, hogy kösse őket össze a vágyott férfival egy szerelemkötéssel, ám a jósnak sokkal többet ér a házasság szent köteléke.
Így csupán akkor alkalmazza a spirituális eljárást, ha a házasok 30-40 éve együtt vannak és kicsit meginogni látszik a kapcsolatuk. Ekkor összeköti őket, hogy újra egymásra találjanak lelkileg, testileg.
Vannak azonban olyan emberek, akik átkot, rontást és vudut tesznek a másikra.
Nem szabad vuduzni, nem szabad átkozódni, mert az mindenképp visszaüt kilencszer. Inkább azt az energiát használja, ami a szeretet adja. Attól ő is jobban lesz, meg az az ember, akinek rosszat akar kívánni, az is jobban fogja érezni magát
- mondta Gizi, aki azt is elárulta, mikor lehet érezni, hogy megátkoztak minket.
Ha betegek leszünk, a családunkban sok tragédia történik, a munkánkban problémák adódnak, akkor minden bizonnyal valaki nem néz minket jó szemmel.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát