
Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia
Az ukrán Leonid Stanislavskyi tenisz iránti alázatát és szeretetét jól mutatja az, hogy 97 évesen is aktívan űzi még a sportágat. Több mint fél évszádon át amatőr szinten játszott, ám veterán teniszezőként már ellenfelet is nehezen talál magának, akivel úgymond egy súlycsoportban lennének.
Ez sem akadályozta meg azonban abban, hogy részt vegyen a Szenior Világ- és Európa-bajnokságon, ahol sikereket ugyan nem ért el, de jelenléte a kitartás és alázat mintapéldájának tekinthető.
"A 70 év alatti emberek azt mondják, hogy 'hálistennek, megéltem egy újabb évet'. A 70 és 90 év közöttiek pedig azt, hogy 'hálistennek, megéltem egy újabb hónapot'. Én már a napokat számolom, és azt mondom: 'köszönöm Istenem, hogy megéltem egy újabb napot'".
A veterán teniszezőnek ráadásul október végén valóra váltották egy álmát, ugyanis játszhatott a világ egyik legjobb teniszezője, Rafael Nadal ellen a spanyol Rafa Nadal Akadémián. Stanislavskyi fiatalokat megszégyenítő fürgeségével és pontos ütéseivel bizonyította be azt, hogy az életkor csupán egy szám.
Stanislavskyi szerint a hosszú életet a jó géneknek és a rendszeres sportnak köszönheti. Minden reggel tornázik, mellette felüléseket és fekvőtámaszokat csinál, hogy formában maradjon. A tenisz mellett pedig elkötelezett híve az úszásnak és a síelésnek.
Továbbá a Reuters-nek adott korábbi interjújában elárulta, hogy a végső célja az, hogy 100 évig éljen, majd kiálljon Roger Federer ellen.

Repülőgép csapódott egy hangárba, videón a halálos tragédia

12 éves lánnyal szexelt egy tanárnő, megrázó részletek derültek ki viszonyukról

Az intenzívre került egy anya, miután folyóba esett gyermeke segítségére sietett

Lezárták a Louvre környékét, azonnal lépni kellett - videóval

Szinte porig égett egy templom Dióshalmon, borzasztó látvány

Hat bányamunkás halt meg Oroszországban egy lavinában

Megsérült az aranylabdás, megműtötték, veszélyben a vb-n való szereplése

Megerőszakolt egy tinédzsert a parkolóban egy áltaxis

Lövöldözés volt Athénban

Brutális támadás: Dinamitrudat dobott alvó barátjára

A felhők felett, elképesztő körülmények között szülte meg gyermekét egy édesanya

Megrendítő videó: Lángokban áll a dióshalmi templom, több egységet riasztottak