
Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár
Egy 30 év körüli turista hirtelen a földre zuhant és rángatózni kezdett a főváros egyik forgalmas főterén, az idegenvezető pedig azonnal tárcsázta a segélyhívót. Mire a mentésirányító megtudta, mi történt, addigra a csoport többi tagja segítség gyanánt egy útikönyvet erőltettek a görcsölő beteg szájába és végtagjait is lefogták. Végül a kihangosított telefonon keresztül nagy nehézségek árán sikerült elérni, hogy hagyják ezt abba. A roham néhány perc alatt véget ért, a mentők pedig ezalatt meg is érkeztek a helyszínre.
Mint kiderült, a nő epilepsziás, de véletlenül elfelejtette bevenni a gyógyszerét. Végül apróbb karcolásokkal megúszta a történteket, a társai által nyújtott „segítség” azonban sokkal többet ártott, mint használt, ugyanis a turista állkapcsa és fogai igencsak megszenvedték a könyvet.
A mentők végül stabil állapotban szállították a szájsebészetre osztotta meg a történteket az Országos Mentőszolgálat hivatalos Facebook-oldalán.

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád