
Brutális állatkínzás sokkolta Abonyt, videón az esztelen tombolás
Az eset július 3-án történt Tégláson, amikor egy helyi férfi vendégséget tartott, melyről barátai 22 órakor indultak haza – derült ki a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség sajtóközleményéből.
Ám amikor a házigazda kikísérte őket, az udvaron szabadon tartott másfél éves, közepes termetű kutyája kiszökött a kapun az utcára.
Az ittas férfi ezt követően a házikedvence után iramodott, ám csak néhány utcával távolabb talált rá.
Mérgében megfogta a kutya bundáját a nyakánál és annál fogvarángatta haza. Eközben az állatot többször megütötte és hangosan szidta, amiért kiszökött.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A kutyának a bántalmazás következtében ugyan sérülése nem keletkezett, az állat továbbra is a gazdájánál él rendezett körülmények között.
A férfi azonban olyan kihívóan közösségellenesen és erőszakosan viselkedett, amely alkalmas volt arra, hogy az utcában lakókban, illetve az eset szemtanúiban megbotránkozást és riadalmat keltsen.
A Debreceni Járási Ügyészség a napokban garázdaság vétsége miatt emelt vádat a férfi ellen a Debreceni Járásbíróságon.
A járási ügyészség indítványozta, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottal szemben pénzbüntetést szabjon ki.
Korábbi tartalom:
Savval öntöttek le egy cicát, szörnyű kínokat élt át - fotókkal

Brutális állatkínzás sokkolta Abonyt, videón az esztelen tombolás

Emberi maradványokra bukkantak a ferencvárosi lomtalanításon, azonnal értesítették a hatóságokat

Rejtélyes haláleset: Rendőrök lepték el a pécsi Puskin tér környékét

Napok óta valami különös történik a benzinnel és gázolajjal

Nagyfater elszabadult Mátraverebélyen, drogot terített a környéken

Holttestet találtak a dabasi horrorházban, hosszú haláltusát vívott az áldozat

Motorháztetőn utazó nőt vettek videóra Sopronban, az ablaktörlőbe kapaszkodott

Kritikus állapotban megtalálták az eltűnt kunszentmártoni férfit

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Gázolt a vonat a záhonyi fővonalon

Senki ne egye meg – fémdarabokat tartalmazhat a népszerű keksz

Videón az M1-esen történt horrorbaleset, háromszor is megpördült a levegőben az autó