
Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás
Ahogy arról korábban beszámoltunk, május végén jelentette be a külügyminisztérium, hogy a négy jelölt közül kiválasztották a következő magyar űrhajóst, aki a tartalékosnak választott Cserényi Gyula mellett részt vehet a várhatóan 2025-ben induló űrmisszióban. Kapu Tibor a keddi Mokkában elmondta, szürreális élményként tekint arra a napra, amikor megtudta az eredményt, hiszen Gyulával és két másik társukkal együtt összesen több 14 hónapig voltak kiképzésben.
Az ember 14 hónapig nem feltétlenül arra fókuszál, hogy akkor most a világűrbe kell kijutni, hanem minden egyes nap a lehető legtöbbet kihozni saját magából, és ezekből az érzésekből átváltani, na az időbe telik
– mesélte a magyar kutatóűrhajós. A négy jelöltet több mint egy év alatt választották ki a 247 jelentkezőből, majd ezután kezdődött a 14 hónapig tartó kiképzésük. A Mokkában elmondták, hogy bár a szakértők korábban törekedtek a legegészségesebb és legvakmerőbb emberek közül kiválasztani a leendő űrhajóst, ma már a tudományos kutatások céljának révén inkább a pszichológiai állapot és a csapatmunka az, ami a kiválasztás során jelentős szerepet játszott.
Kapu Tibor elárulta, a Hunor program célja az volt, hogy magyar űrhajós magyar kísérleteket végezzen a világűrben, ezen cél mentén pedig nem is meglepő, hogy magyar egyetemek és vállalatok kísérleteivel kell majd dolgozniuk. Ilyen lehet például egy misszió, ami holdi és marsi regolitból, azaz porból igyekszik építőanyagot gyártani, de növénytermesztési és gyógyszerészeti kísérlet is szerepel a palettán. Ezutóbbi Kapu Tibor személyes kedvence, melynek lényege, hogy egy egyszerű hatóanyagú gyógyszer működését vizsgálják meg a világűr szélsőséges körülményei között.
A két magyar űrhajós utazásának pontos dátuma egyelőre nem ismert, ugyanis most még egyelőre egy újabb kiképzés előtt állnak, amit viszont már az Egyesült Államokban kapnak majd meg. Elmondták, hogy a küldetésspecifikus képzés egy igazán komoly szakmai lépést jelent mindkettőjük számára, amelyben többek között a Nasával és a Space X-szel dolgozhatnak majd együtt.

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás

Soha nem látott aukciós rekord született Magyarországon

Karácsonyi klippel debütált a Tények műsorvezetője, Szentpéteri Eszter

„Nem voltam szép gyerek” – Tilla gyerekkori fotójával üzent

„Hat éve újra megszülettem” – Tóth Gabi megrázó vallomása kislányáról

56 évesen is ultraszexi szettben Jennifer Lopez, újra bizonyította, a kor neki csak egy szám

Tűzoltóautó érkezett a Róna utcába, kiürült a stúdió

Dráma a stúdióban, a Szerencselány elutasította a TV 2 műsorának ajánlatát

Végleg búcsút int a színpadtól a magyar zeneipar ikonikus szerelmespárja

Álomotthonát keresi a Szerencselány, a Lakásvadászok segítségét kérte

Elcsukló hangon adott interjút Rudolf Péter a Mokkában, így emlékezett meg Kálloy Molnár Péterről

Nagy dobásra készül Barta Sylvia, tanítványaival nemes célért küzdenek