
Durva balhé a Séfek séfében: Vomberg Frigyes ultimátumot adott
Krausz Gábor hétről hétre elkápráztatja rajongóit a táncparketten, mostanra pedig szinte már a döntő kapujában állnak Mikes Annával. A Dancing with the Stars egyik legrejtélyesebb táncpárosa korábban a Mokkában elárulta, a közös munka sokkal egyszerűbb annak fényében, hogy valóban működik köztük a kémia. Ezt természetesen a közönség is érzékelte, és teljességgel megrohamozták az internetet a találgatások, miszerint egy párt alkotnak-e a magán életben is?
A Bors most lerántotta a leplet Anna és Gábor lehetséges kapcsolatáról, és megkérdezte Lénárt Évi jósnőt, hogy mekkora esélyt lát a páros közös jövőjére.

Fotó: TV2
Anna nagyon jó hatással van Gáborra, megszerettette vele a táncot. Ezen a hétvégén is kifejezetten jól fognak szerepelni, hiszen a tánc nem csak a verseny miatt fontos Gábornak, hanem egy lelkimegnyugvás is a számára a magánéleti drámák után
– fejtette ki a lapnak a parapszichológus, hozzátéve, szerinte a séf jelenleg nem áll készen egy komoly kapcsolatra, ez viszont a közeljövőben változhat. „Tagadhatatlan, hogy Annával jól kijönnek, és nem tartom kizártnak, hogy a későbbiekben még közelebb kerülnek egymáshoz. Még a házasság is benne van a pakliban” – emelte ki. Nos, az biztos, hogy Krausz Gáborra már most rátalált a boldogság, hiszen a nehéz időszaka után jelenleg úgy tűnik, hogy a tánc valóban felszabadítja, és az itt átélt pillanatok számtalan őszinte mosolyt és rengeteg jó élményt hoztak az életébe.

Durva balhé a Séfek séfében: Vomberg Frigyes ultimátumot adott

Fordulóponthoz érkezett Berki Mazsi élete, sokáig érlelődött benne, végül meglépte

Középkori "vámpír" arcát rekonstruálták kutatók

Peter Srámek és Gáspár Bea között olyan jó a kapcsolat, hogy az énekes már a vezetéknevét is Gáspárra változtatná

Vak licit a Kincsvadászok VIP-ben: az Animal Cannibals meglepte a szakértőket

Megint csúszik a holdmisszió, kiderült, miért

„Na jó, nem bírom tovább!” – Fejes Tamás letépte a tárgyról a terítőt a Kincsvadászok VIP-ben

Tilla és Claudia megmutatták, hogy mire készülnek vasárnap este a Nagy Duettben

„Egy bomba sokat segítene…” – aggasztó üzenet jelent meg a Békemenet előtt pár héttel

Cukiságbombát robbantott a Nyíregyházi Állatpark, megmutatták a 3 hónapos jegesbocsokat

Ezekkel a produkciókkal állnak színpadra A Nagy Duett szereplői a második adásban

Gyermekkori traumájáról vallott a Séfek Séfe sztárja