
Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert
Zentai Péter, a Hilaris Hotels alapítója, a projekt nagykövete és fő támogatója hangsúlyozta, magyarként szeretnék azokat a magyar fiatal tehetségeket támogatni, akik a Forma-4, a Forma-3, a Forma-2 és a Forma-1 világában jó eredményeket tudnak elérni.
Hozzátette: bízik abban, hogy a magyar innováció segítségével és a HUMDA akadémia szakmai támogatásával megfelelő anyagi és egyéb támogatással meg tudják valósítani azokat az álmokat, amelyeket célul tűztek ki.
Amint kifejtette, szeretnék elérni, hogy a Baumgartner Zsolt után újra legyen magyar pilóta a Forma-1-ben, továbbá a Moto GP-ben, illetve a többi kategóriában. Zentai Péter szerint ez az egész ország sikere lehet, amely közös összefogással jöhet létre, politikai nézettől, vallástól és identitástól függetlenül.

A fotó illusztráció: MTI/Czeglédi Zsolt
Zentai azt is elárulta, hogy több komoly nemzetközi szakmai és pénzügyi támogatóval előrehaladott tárgyalásokat folytattak, hogy a projekt mellé álljanak. Weingartner Balázs, a HUMDA, azaz a Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. elnöke arról beszélt, hogy 2022-ben indítottak el egy olyan támogatási rendszert, amelynek keretében 28 versenyzőt és két csapatot, a következő évben 29 versenyző és 1 csapatot támogattak.
Olyanokat, akik mentális, fizikai és egyéb képességeik alapján alkalmasak arra, hogy megfelelő szintet érjenek el, és felkeltsék egy jobb, nemzetközi csapat érdeklődését.
Évről évre fejlődött a programunk, és eljutottunk odáig, hogy a mi lehetőségeink már nem elegendőek ahhoz, hogy a következő szintet megugorjuk
- hangsúlyozta.
Weingartner szerint Zentai Péter és társai az üzleti kapcsolati rendszerükkel meg tudják világosítani, hogy ez egy olyan nemzeti ügy, amelyben a társadalmi, gazdasági, politikai szereplők is megtalálhatják a helyüket.
Az ügyet kell előtérbe helyezni, hogy a lehetőségüket biztosítsuk a fiataloknak, képességükkel és tehetségükkel akár a Forma-1-ig is eljussanak
- fogalmazott a HUMDA első embere.
Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára ígéret tett arra, hogy figyelmet szentelnek a "Road to Formula 1" programnak, mert nemzeti ügynek tekinti, hogy Magyarországnak legyen Forma-1-es autóversenyzője.
Kiemelte: ugyanakkor fontos, hogy a magánszektor is a projekt mellé álljon. Amint elhangzott, a jelenlegi állás szerint a 2022-es gokart-vb ezüstérmese, Hideg Ádám, valamint a tavalyi brit Forma 4-es sorozat újonc bajnoka, Molnár Martin a legesélyesebb, hogy 2029-2030-ra akár a Forma-1-be is eljusson.
Ferencz Krisztián projektmenedzser szerint rajtuk kívül is vannak még magyar tehetségek, akik a korosztályukban már értek el figyelemre méltó nemzetközi eredményeket, név szerint Zsebő Marcellt, Gender Tamást, Gáspár Bennettet és Lipovics Patrikot említette.
Forrás: MTI

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás

Soha nem látott aukciós rekord született Magyarországon

Karácsonyi klippel debütált a Tények műsorvezetője, Szentpéteri Eszter

„Nem voltam szép gyerek” – Tilla gyerekkori fotójával üzent

„Hat éve újra megszülettem” – Tóth Gabi megrázó vallomása kislányáról

56 évesen is ultraszexi szettben Jennifer Lopez, újra bizonyította, a kor neki csak egy szám

Tűzoltóautó érkezett a Róna utcába, kiürült a stúdió

Dráma a stúdióban, a Szerencselány elutasította a TV 2 műsorának ajánlatát