Újra fellép a Mandoki Soulmates Budapesten

Harmadik alkalommal ad ingyenes koncertet nyár végén Budapesten a világsztárokból álló Mandoki Soulmates. A Németországban élő zenész-producer, Leslie Mandoki csapata augusztus 18-án a Szent István téren játszik.

Először adjuk elő magyarul a korábban világszerte Utopia for Realists, illetve Living in the Gap/Hungarian Pictures címmel megjelent albumunkat. A Bartók előtt tisztelgő Magyar Képek aranylemez lett Magyarországon

- mondta Leslie Mandoki szerdán sajtótájékoztatón.

A supergroup eredetileg 2019-ben, majd Magyarországon 2022 végén megjelent lemezének világhírű készítői közül a Szent István téren, a Szent István-napi ünnepségsorozat keretében is színpadra áll Richard Bona (basszusgitár), Al Di Meola és Mike Stern (gitár), Tony Carey (Hammond orgona), John Helliwell és Bill Evans (szaxofon), Randy Brecker és Till Brönner (trombita), Nick van Eede (ének), Deobrat Mishra (szitár), Fausto Beccalossi (harmonika) és Leslie Mandoki (dob, ének).

A zenész-producer kitért arra, hogy több mint huszonöt évvel első magyar nyelvű albuma, a Találkozások után jelent meg ismét magyar nyelvű lemeze. A Mandoki Soulmates budapesti koncertje a zenekar 30 éves jubileumi turnéjának állomása.

A koncerten a közelmúltban elhunyt két kiváló magyar zenészről is megemlékezünk. Szakcsi Lakatos Bélának, aki még játszott a Magyar Képek felvételein, nagyon sokat köszönhetek, Török Ádám szintén egyik példaképem volt. Pesti srác vagyok, minden, ami zeneileg az utóbbi évtizedekben történt velem, az a budapesti gyökerekhez vezethető vissza

- mondta Leslie Mandoki.

Az 1975 óta Németországban és Kaliforniában élő Leslie Mandoki 1992-ben alapította formációját, a Mandoki Soulmatest. A zenekarnak kezdetektől a mai napig tagja Randy Brecker, Ian Anderson (Jethro Tull) és Al Di Meola. A soulmatesbeli zenésztársak eddig összesen több mint 35 Grammy-díjat nyertek el, az eladott hanghordozók száma pedig meghaladja a 350 milliót.

Fotó: MTI/Soós Lajos

Már miután elhagytam Magyarországot, a menekülttáborban megszületett a gondolat, hogy megalapítom ezt a zenekart. A brit progresszív rockot és az amerikai fusion jazzt akartam összehozni. Máig imádom a Syrius zenéjét, és azt kell mondanom, hogy a magyar dalszövegírók, elsősorban Dusán, Demjén Rózsi, Bródy János és Horváth Attila a világszint felett vannak

 - hangsúlyozta Leslie Mandoki.

Mint felidézte, a Hungarian Pictures/Magyar Képek témáját tizennyolc évvel ezelőtt vetette fel neki Jon Lord, a Deep Purple billentyűse és Greg Lake, az Emerson, Lake & Palmer (ELP) énekese, basszusgitárosa. Utóbbi csapat, az ELP volt az, amelyik 1970-ben a rockzene történetében először rögzített lemezre Bartók-feldolgozást, az Allegro Barbarót The Barbarian címmel. A Mandoki Soulmates feldolgozásához ki kellett várni a Bartók-jogok szabaddá válását is, miközben Jon Lord 2012-ben, Greg Lake pedig 2016-ban elhunyt.

Leslie Mandoki szólt arról, hogy a magyar változat elkészítéséhez komoly lökést adott számára Márkus József barátja, az East együttes szövegírója állandó bíztatása, valamint Kovács Ákos, aki Horváth Attilával és Mandokival együtt az eredeti angol szövegeket magyarra ültette át.

Hozzátette: Charlie-t és Zsédát is nagyon régóta ismeri, Takáts Tamásra, Mező Misire, Pápai Jocira és Caramelre pedig barátai hívták fel a figyelmet.

A szerdai sajtóeseményen Leslie Mandoki átvette az Aranylemezt a Magneoton kiadó képviselőitől.

2023. július 12. 18:17
Finom és a fogyókúrába is tökéletesen beilleszthető, most lerántjuk a leplet egy sokoldalú zöldségről
Az utóbbi hónapokban felszedtél egy kis felesleget? Ne aggódj, ezt a növényt TÖKéletesen beillesztheted a diétádba i...
Ellepték a rendőrök a belvárost, kiderült, mi történt
Több mint 100 egyenruhás jelent meg az utcákon.
A szingli mérlegekre rámosolyoghat a szerencse – eláruljuk, mire számíthatnak a csillagjegyek
Sok meglepetést tartogat október első hete a csillagjegyek számára. Van, akinek a pénzügyeire kell odafigyelnie, más...
Feladjuk a leckét! Íme egy elsősöknek szánt matekfeladat, Ön meg tudja oldani?
Több ezer internetező próbálja megfejteni a rejtélyes házi feladatot, eddig nem túl sok sikerrel.
Kiderült, mi van Zimány Linda telefonján
Elébe ment a kíváncsiskodóknak.
Borzalmas, mit találtak egy budapesti társasház kukájában, egy szomszéd figyelt fel a hangokra
Egy nő ellen büntetőeljárás indult.
Csúnyán elbántak egy diákkal egy borsodi iskolában, életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.
Két holttestre és egy kutyatetemre bukkantak, sikerült azonosítani az áldozatokat
Lezárták a környéket.
Videó: keresztelőn omlott be a templom
Tízen meghaltak, köztük három gyerek és többen is súlyosan megsérültek, amikor összeomlott egy templom Mexikó keleti...
Aggregátortól szenvednek a lakók
Folyamatosan köhögnek, sőt már aludni sem tudnak a budapesti József utcában lakók. Az egyik munkásszállón kikapcsolt...
Karikó Katalint ünnepli műsoraival a közmédia
Elkezdődött Tápai Szabina és Kucsera Gábor válópere
A bolygó legszexibb nőjének nevezik a hatalmas mellű műsorvezetőt - képek
A klímaváltozás 15 váratlan hatása
Szájába köpnek és kínoznak folyamatosan egy beteg embert

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.