
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A Mokka péntek reggeli adásában Szandi és férje, Bogdán Csaba mosolyogva meséltek arról, hogyan is jöttek össze. Románcuk bárki számára példaértékű lehet, ám korántsem indult zökkenőmentesen. Az énekesnő mindössze 16 éves volt, amikor július 24-én, Révkomáromban találkozott az akkor már 32 éves Csabával, de mindketten azonnal érezték, van köztük valami. A turné során az egyik vacsoránál egy szalvétán kezdtek levelezni, amit máig ereklyeként őriznek. Szandi nagyon kis félénk volt akkor még, az esti buliban sem akart részt venni, szülei szigorú szabályai miatt este 10 órakor már fújták a takarodót, de ez persze nem tartotta vissza. Mikor édesanyja kiment a szobából, a tinédzser azonnal felöltözött és leszökött szerelméhez, ezt pedig máig nem bánta meg.
18 évesen hivatalosan is felvállalták kapcsolatukat, de Szandi édesapja 5 évig tiltotta lányát Csabától, majd az első közös sörözés alkalmával végre feloldódtak a gátlások és a család azóta is összetart.
Szandi szerint nekik nagyon is bevált, hogy férjével együtt dolgoznak, sokak számára ez furcsa lehet, de nekik a mindennapok része. A pár idén nyáron sem pihen, a Nekem a fény című daluk klipjének premierje jövő héten debütál majd a videómegosztó oldalakon. A Bonny Tyler által világslágerré vált Holding out for a hero című dalát Szandi már korábban feldolgozta, most azonban egy profi magyar szövegíróval együttműködve a szöveget lefordították magyarra, így formálták a saját képükre, Csaba pedig a dal áthangszerelésében működött közre.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát