
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Az FC Barcelona egykori ásza 3,9 millió euróval maradt adósa az államkincstárnak 2006 és 2009 között. A most 41 éves ex-labdarúgó beismerte bűnösségét, így úszhatta meg a börtönt. Az ügyészség eredetileg négy év hat hónap végrehajtandó büntetés kiszabását kérte - írta a Marca című spanyol lap.
A Bajnokok Ligája-győztes csatár azzal mentegette magát, hogy vakon megbízott ügynökében, aki egy év felfüggesztett börtönbüntetést és 905 ezer eurós pénzbüntetést kapott.
Eto'o 2019-ben vonult vissza, utolsó klubja a Qatar SC volt, előtte több spanyol, olasz, angol és török élcsapatban játszott, számos bajnoki és kupaelsőség részese volt, a Bajnokok Ligáját kétszer nyerte meg és klubvilágbajnoki címet is szerzett. A kameruni válogatottban 118 mérkőzésen 56 alkalommal volt eredményes, a nemzeti együttessel kétszer diadalmaskodott az Afrikai Nemzetek Kupájában. Négyszer választották meg az év afrikai játékosának. Tavaly decemberben a Kameruni Labdarúgó Szövetség elnöke lett.
MTI/Címlapfotó: Illusztráció (Shutterstock)

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát