Újabb rossz hírek érkeztek Bruce Willis-ről - videóval

Már szinte alig tud beszélni Bruce Willis, nagyon előrehaladott az állapota és egyre rosszabbul van. Ezt mondja most az egyik közeli barátja, aki korábban segített neki beindítani a karrierjét. Az akciósztár több mint egy éve jelentette be visszavonulását súlyos betegsége miatt, ám még mindig vannak filmek, amik most kerülnek majd a mozikba.

A színész évtizedek óta Hollywood legnagyobb sztárjai közé tartozik, komolyan vette minden szerepére a felkészülést, volt, hogy – balkezessége ellenére – megtanult egy szerep kedvéért jobb kézzel írni.

A Golden Globe- és kétszeres Emmy-díjas színész 2022-ben vonult vissza, erről a lánya osztott meg egy bejegyzést a közösségi oldalán, az egész család nevében, miután afáziát diagnosztizáltak nála. Rajongók százezreit, kollégáit és barátait sokkolta a váratlan hír.

A felesége szerint Bruce Willist a lehető legjobb orvosok kezelik. Volt párja, Demi Moore is kiveszi a részét korábbi férje támogatásában.

Különböző barátoktól, ismerősöktől az is kiderült, a színész régen rengeteget olvasott, most már ezt sem tudja megtenni. Beszélni pedig már szinte nem is tud. A tünetei, hogy a nyelvi zavarok mellett sérül az artikuláció, az írásbeli kifejezés és az olvasás is.

És, hogy miért jönnek ki mégis sorra a filmek egymás után, amikben még mindig szerepel?

Dudás Viktor filmszakértő elmondta, hogy miután diagosztizálták nála ezt az afáziát, akkor még volt néhány szerződése, amelynek eleget kellett tenni és ő ezt azért megtette úgy, hogy tulajdonképpen soronként vették fel a szövegeit, volt, hogy a fülén keresztül súgtak neki mondatokat, de azért ez sajnos már látszik az utóbbi alakításain.

A betegsége azonban úgy tűnik legyőzte őt, hiába a rengeteg orvosi terápia. Közösségi média oldalán azt látni, hogy minden idejét a családjával tölti, feleségével, 5 lányával és most már unokájával. Igyekeznek minden percet kihasználni, hogy együtt lehessenek.

Mi az az afázia

A betegségről Ilniczky Sándor a Dr. Rose Magánkórház neurológusa beszélt a Tények Pluszban.

„Gondolatai alapvetően megvannak, de nem találja meg az ezek kifejezéséhez szükséges nyelvtani eszközöket, tehát a szavakat, a nyelvtani szerkezeteket. Ez olyan mintha valaki egy idegen országban elveszti a szótárát és nem tud kommunikálni. Meg van a gondolat, amit akar mondani, de nem tudja kifejezni. A másik csoportja az afáziának az, amikor a beszéd értéssel van a nagyobb probléma. Logopédiai foglalkozás, a beszéd gyakorlása az, ami fejlesztheti ezt a képességet. Gyakorlatilag az agynak más részeit megtanítja, hogy ellássák azt a működést, ami károsodott. Tehát nincs olyan speciális gyógyszer vagy olyan műtét vagy olyan kezelés, amivel az afáziát lehet gyógyítani” – részletezte az orvos.

2023. november 03. 09:14
Orbán Viktor a Digitális Polgári Körök online felületén jelentette be, ki lesz Rákay Philip műsorvezetőtársa a szept...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
Egy újabb sokkoló felvétel került nyilvánosságra, amely gyomorforgatóan mutatja meg, hogyan működik a háborús gépeze...
GYILKOSSÁG - Halálra késelte ismerősét egy brit férfi hétfőn hajnalban Budapesten, a hetedik kerületben. Szórakozni ...
Immáron 15. alkalommal telt meg a budapesti Józsefváros Szenes Iván tere. A legendás dalszövegíró, zeneszerző ezen a...
family
Divatikonok, sztárparádé, extravagáns és lenyűgöző kollekciók... ruhák minden mennyiségben! A Budapest Central Europ...
family