Újabb részletek, Tóth Andi dobta Marics Petit, vajon egy harmadik miatt?

Feltűnően fagyos volt a hangulat Tóth Andi és Marics Peti között a Sztárban Sztár múlt vasárnapi adásában. A két zsűritag kerülte egymás társaságát, sőt az énekesnő többször furcsán reagált szerelme értékelésére is.

Marics Peti azóta már el is költözött közös otthonukból. A rajongók azt találgatják, szakított-e a sztárpár? A szemfülesebbnek rögtön szemet szúrt, hogy az énekesnő meglepően kedves Trap kapitánnyal, míg a többiekkel sokkal szigorúbb. De Marics Peti is félreérthető kijelentéseket tett a Sztárban Sztár szereplőjének produkcióikor is Gubik Petrának.

Egyelőre nem derült ki, hogy ezeknek van-e köze a megromlott kapcsolatukhoz.

„Igen, szakítottunk” – mondta pénteken közzétett videójában Tóth Andi. A fiatal énekesnő hozzátette, hogy ő szakított Petivel.

„Annyit kértem Marics Petitől, hogy az utolsó három adást kérem kulturáltan és békességben végigcsinálni. Nem rólunk van szó, hanem a műsorról. Ez nem történt meg, be is nehezítette nekem az utolsó adást is. De mindegy is” – árulta el Andi.

A Blikk egy közeli barát információi alapján azt írta, hogy kapcsolatuk már jó ideje nem működött Andi féltékenysége miatt.

„Ezúton is szeretném megköszönni ennek a drága Marics Peti közeli barátnak, aki nyilatkozott erről undormány módon. Nyilván, hogyha az én barátaimat kérdezik, akkor egész másról szólna ez a cikk” – hangsúlyozta a Sztárban Sztár zsűritagja.

A ValMar énekese egyáltalán nem akart nyilatkozni az ügyben.

Az pedig, hogy az egykori szerelmesek között milyen a hangulat, vasárnap este kiderül a Sztárban Sztár következő élőshow-jában.

2023. április 01. 09:27
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
CSECSEMŐGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. Az anyja azt állította, hogy valaki elrabolta tő...
Korábban már gyermekpornográfia miatt elítélték.
Hétfőn még a stúdióban olvasta fel a legfrissebb híreket, szerdán pedig már a Balaton legnagyobb fesztiváljának szín...
family
Alig vártuk ezt a napot. Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajós...
family
Műtét, felépülés és a rajongók reményei – Demjén Ferenc állapota napról napra javul! A Kossuth-díjas énekest nemrég ...
family