
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Gregor Bernadett életében mindig jelentős szerepe volt az állatvédelemnek ezért is csatlakozott az Állatvédelmi Digitális Polgári Körhöz. Emellett a ,,Közös ügyünk az állatvédelem” kuratóriumi tagjaként az online térben, és azon túl is aktívan tevékenykedik az ügy előmozdításán. A keddi Mokkában elmesélte, miként forrt össze az élete az állatok szeretetével.
Gyerekkorom óta társállatokkal élem az életem. Anyukám és apukám is imádták az állatokat. Mindig is rendszeresen jártam menhelyekre, alapvető emberi kötelességemnek érzem, ahol tudok, segítsek
- hangsúlyozta Gregor Bernadett. Rendszeresen tart edukációs előadásokat is, ahol többek között az örökbefogadás lehetőségére, a menhelyek létezésére hívja fel a figyelmet. A művésznő számára külön megtiszteltetés, hogy az Állatvédelmi Digitális Polgári Körrel egy olyan szakmai közösség tagja lehet, ahol az állatvédelem ügye áll a fókuszban.
Napról napra egyre többen vagyunk ebben a körben. Kerülnek fel a csoportba nagyon hasznos tananyagok, amikből tanulni lehet
- árulta el a színművésznő, aki szerint az állatvédő közösség egy rendkívül összetartó csapat, ezért hiszi, hogy közös erővel egyre jobban tudnak fellépni a kiskedvencek érdekeiért.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát