
Szigorítást jelentett be az egyik népszerű légitáraság, a tiltás már életbe is lépett
Nem tért vissza Bodrogi Gyula élete a régi kerékvágásba, noha már otthonában gyógyul, még nem léphet színpadra. A legendás színművész karácsony előtt nappal leesett a lépcsőn, és a combcsontja megrepedt. A kórházba szállítást követően operációra is szükség volt, egy platinalemezzel erősítették meg a sérült csontot.
Az új év új reményekkel indult, ugyanis a Kossuth-díjas művészt hazaengedték az otthonába, ám a felépülése még hosszú időt fog igénybe venni. Egyelőre járókerettel tud menni – írta meg a Bors.
Már eltelt három hét, úgyhogy a következő három hétben jelentős javulásnak kell történnie. Már tudok járni, lábra állni, olvasni, írni, dühöngeni és idegeskedni. Csak nem egyedül, hanem járókerettel. Ha akarok menni két métert, akkor is szólni kell valakinek, hogy jöjjön segíteni. Nem sejtettem, hogy ilyen ítéletet kapok az élettől. Nehéz dolog ez a mozgáskorlátozottság, pláne nekem, mert én egy mocorgó ember vagyok
– nyilatkozta a színművész a lapnak.
Fizikailag egyre jobban van, de lelkileg nehezen viseli a tétlenséget. A szabadidejét igyekszik hasznosan eltölteni. Többnyire olvas és régi emlékeket nézeget. A színpad és a közönség azonban nagyon hiányzik neki.
Soha nem volt annyi időm, hogy rájöjjek, milyen fontos ez nekem. Mostanában rendszeresen felmondom azoknak a szerepeknek a szövegeit, amikben játszom, mivel borzasztóan hiányzik a közönség, akik előtt minden este játszani szoktam
- fogalmazott Bodrogi Gyula, aki optimizmusát a nehézségek ellenére sem veszítette el. Bízik abban, hogy a február 16-i orvosi kontrollon bíztató híreket hall majd.

Fotó: TV2

Szigorítást jelentett be az egyik népszerű légitáraság, a tiltás már életbe is lépett

Forró pillanatok a Nyíregyházi Állatparkban, ettől még a hó is elolvad

Baleset az operettgálán, megsérült a magyar színész

Január 31-én folytatódik a Napló, a legnépszerűbb riportmagazin

Elképesztő kalandra indul Fejes Tamás, autóval vág neki Afrikának

Marsi Anikó: Új év – új én

Letartóztattak egy ismert színészt, miután bántalmazott egy sofőrt

Cuki gyerekkori képet osztott meg Törőcsik Franciska

Síelő madarakat kapott lencsevégre Tilla, az élményt követőivel is megosztotta

A levegőben rekedtek Schobert Norbiék, soha nem volt ilyenben részük

Stohl András párt keres, Aurelio küldetést teljesít

Új taggal bővült az egri Vízilabda Klub - apa lett az egri bajnok