
Meghalt Chuck Norris
Alfieri professzor, a Gemelli-klinika főigazgatója rögtönzött sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa klinikai állapota két hete stabil. A pápa állapotában az utolsó héten gyors javulás következett be - húzta alá.
A nyolcvannyolc éves egyházfőt öt hete kezelő orvoscsapat vezetője felidézte, hogy a páciens kétoldali tüdőgyulladással érkezett a kórházba február 14-én, és az első hetekben két alkalommal volt életveszélyes állapotban. Farmakológiai kezeléssel, nem invazív gépi lélegeztetéssel és magas áramlású oxigénpótlással lassú, de fokozatos javulás következett be. Ferenc pápa mindvégig éber, jól tájékozott és együttműködő volt. "Példamutató páciens volt" - mondta Sergio Alfieri.
Az orvosprofesszor megjegyezte, hogy a pápa kigyógyult a kétoldali tüdőgyulladásból, de nem gyógyult meg teljesen.
A szentszéki szóvivő Matteo Bruni közölte, hogy vasárnap délben az egymás utáni ötödik héten ismét szöveges változatban közlik az Úrangyala-imádságot, amelynek megjelenése után Ferenc pápa a Gemelli-klinika pápai kórterme ablakából köszönti az udvaron összegyűlt hívőket.
Azt követően elhagyja a klinikát, aminek idejét és módozatát vasárnap hozzák nyilvánosságra. Ferenc pápa visszatér a Vatikánba.
A következő hetekben tovább kell folytatnia a gyógyszeres kezelést, és előre láthatóan két hónapig folytatnia kell a légzési és mozgási fizioterápiát, valamint pihennie kell. Az orvosok az újságírók kérdéseire elmondták, hogy Ferenc pápa napok óta kérdezte, hogy mikor térhet vissza a Vatikánba, de türelmesen várta, hogy az orvosok döntsenek a dátumról. Az egyházfő súlyt veszített, a légzési kezelések miatt a hangja gyenge, de a közérzete jó - számoltak be az orvosok.
Luigi Carbone, a pápa személyes orvosa elmondta, hogy az egyházfő vatikáni lakhelyeként ismert Szent Márta-házban mindent előkészítettek Ferenc pápa ellátására. "Védett környezetet" biztosítanak számára: a pápának korlátoznia kell az erőfeszítést, kerülnie kell a csoportos találkozókat és az esetleges fertőzésveszélyt - hangoztatták az orvosok. Továbbra is oxigénterápiában részesül. Állapota további javulása függvényében döntenek majd a pápa részvételéről a húsvéti szertartásokon - tette hozzá Matteo Bruni.
A Ferenc pápát kísérő orvosok február 21-én tartották az első sajtótájékoztatót. Az első négy hétben naponta adtak ki közleményt a pápa egészségi állapota alakulásáról, amit az utóbbi napokban ritkítottak.
Forrás: MTI / Borítókép: Ferenc pápa hivatalos Instagram-oldala

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?