
Különös jelenetre lett figyelmes egy postás Bács-Kiskunban, hősként ünneplik azóta
Nem csitul a tragikusan fiatalon meghalt T. Balázs körüli ügy, a bükkaranyosiak körében hatalmas felháborodást váltott ki az, ahogyan egyelőre az esetet kezelik – írta a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Hírportál szerdán.
A fiú augusztus 20-án délután, a születésnapján ment el otthonról egy családi vita után, de még egyszer utoljára hazatért, hogy átöltözzön. Ezután a fiatal elindult a közeli buszmegálló irányába, amit egy térfigyelő kamera is rögzített, iratait és telefonját viszont otthon hagyta.
Balázst heteken keresztül keresték a hatóságok, végül szeptember 13-án délelőtt egy Harsány és Bükkaranyos közötti TV-torony lábánál munkások találták meg a holttestét. Hogy a fiú lezuhant, vagy öngyilkos lett, azóta is rejtély.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a történteket, azonban a környékbeliek szerint az ügy mélyebb nyomozást és nagyobb figyelmet érdemel.
Egy csoport kezdeményezésére petíció indult, amelyben követelik, hogy bűnügyként kezelje a hatóság a történteket, és teljes körű büntetőjogi vizsgálat induljon, ugyanis még mindig túl sok a kérdőjel. A rendőrség szerint ugyanakkor nem vetődött fel bűncselekmény gyanúja. A petíciót már közel ötezren aláírták.

Különös jelenetre lett figyelmes egy postás Bács-Kiskunban, hősként ünneplik azóta

A Wizz Air felfüggesztette izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatait

Váratlan bejelentést tett az MVM: sok ügyfél már most pénzhez juthat

Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál

Halálra szúrta feleségét egy férfi Győrnél, majd feladta magát

MÁV-vezérigazgató: elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon

Mutánst fogtak a Balatonból - Fotó