
Sikolyok szűrődtek a lakásból: új fordulat a szentlőrinci tragédiában
A híradóban felidézték, hogy nemrég a főpolgármester autója a buszsávban előzött az Erzsébet hídon, néhány hete pedig a buszmegállóban várakozott. A buszsávos előzéssel kapcsolatban a Mediaworks Hírcentrum kérdezte Karácsony Gergelyt, aki azt mondta, hogy lesz fegyelmi az ügyből. Hangsúlyozta: reméli, hogy eddig csak egyszer fordult elő ilyen eset. Hozzátette, hogy sofőrje szégyelli magát.
Az M1 híradójában arról is beszéltek: a Mediaworks Hírcentrum felvételei szerint valószínűleg korábban is elkövethetett szabálysértést a főpolgármester sofőrje, Hatvanban ugyanis a hivatali autóval a buszmegállóban várakozott. A Magyar Nemzetre hivatkozva az M1-en szerdán azt mondták, hogy "több száz milliós haszonra tehetett szert a fővárosi ingatlanmutyi egyik vevője". "Az úgynevezett jutalékos rendszerben működtetett fővárosi ingatlaneladások egyik szereplője rögtön dupla áron próbált túladni egy 256 millió forintért megvásárolt telken" - idézték a lapot. Az M1 megkérdezte az ügyről Karácsony Gergelyt, aki szerint azonban nem merült fel, hogy egyes ingatlanokat áron alul értékesítettek volna.
A híradóban azt mondták, a korábban nyilvánosságra került hanganyagokból az derült ki, hogy 10 százalék lehet a jutalék mértéke a budapesti korrupciós modellben. Ezért cserébe a főváros személyre szabottan írhatja ki a pályázatokat.
"Karácsony Gergely hetek óta hangoztatja, hogy szerinte nincs ügy" - mondták az M1-en.
Hozzátették: a Városháza eladásáról szóló egyeztetés részleteit már a rendőrség is vizsgálja. Az ügyben eddig befolyással üzérkedés, csalás, vesztegetés, vesztegetés elfogadása, hivatali visszaélés és hűtlen kezelés elkövetésének gyanújával indult eljárás.
MTI/A címlapfotó illusztráció

Sikolyok szűrődtek a lakásból: új fordulat a szentlőrinci tragédiában

Meghalt Linczmayer László, gyászol a rendőrség

Borzasztó, amit át kellett élnie a két kisgyereknek a drogos nő miatt

Szerdán lejár a határidő, figyelmeztet a NAV

Meghalt Scherer Péter

Kegyetlen módon bánt áldozatával egy férfi Baranyában

Akciófilmbe illő jelenetek az M5-ösön: Futva menekült a kamion sofőrje – videóval

Rendőrkocsit is letarolt egy furgonos Kunfehértónál

Dührohamot kapott a miskolci buszmegállóban egy férfi - videóval

Gyújtogatás miatt lángolt egy ház Szadán

Videón, ahogy két férfi felgyújt egy luxusautót Érden

Megrázó részletek derültek ki az albertirsai családi tragédiáról, elképesztő mit tett a kétgyermekes anya