
Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton
A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a 24 éves férfi az egyik közösségi oldalon létrehozott egy álnévvel ellátott fiókot, amihez jogosulatlanul, más személy profilképét töltötte fel.
A férfi ezt követően márciusban az így létrehozott álprofillal, robbantással fenyegető üzeneteket küldött a TV2 több dolgozójának. A vádlott az üzeneteiben azt a látszatot keltette, hogy a közeljövőben bármikor bekövetkezhetnek a fenyegetései. A dolgozókat és a hozzátartozóikat testi erőszakkal próbálta megfélemlíteni a férfi.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a vírustagadó fenyegető a csatorna koronavírussal kapcsolatos tájékoztatását sérelmezte.
"Ha a riportokban a cég nem hagyja abba a hazudozást és a pánikkeltést a kamuvírussal kapcsolatban, akkor fel fogják robbantani a cég Róna utcai központját" - írta a férfi, akit csupán egy hét alatt el is fogtak a rendőrök.

A rendőrök még aznap átkutatták a televízió székházát, azonban robbanószert, robbanóanyagot nem találtak.
A férfi továbbá azzal, hogy a bűncselekmények elkövetéséül használt álprofilhoz egy valós személy fényképét töltötte fel, ennek a személynek jelentős érdeksérelmet okozott, hiszen azt a látszatot keltette, hogy a bűncselekményeket ő követte el.
A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a férfit közveszéllyel fenyegetés bűntettével, zaklatás vétségével, valamint személyes adattal visszaélés vétségével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a vádiratban. Az ügyészség azt is indítványozta, hogy a bíróság a férfival szemben más ügyben – szintén közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt – korábban kiszabott 1 év 4 hónap felfüggesztett szabadságvesztés büntetés végrehajtását rendelje el.

Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál

Halálra szúrta feleségét egy férfi Győrnél, majd feladta magát

MÁV-vezérigazgató: elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon

Mutánst fogtak a Balatonból - Fotó

Lángra kapott egy kamion fülkéje az M5-ösön - Fotóval

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról

Lángba borult egy budapesti vendéglátóhely, többszázan menekültek