Újabb átveréssel csalt ki pénzt egy unokázós csaló

A bűncselekményről történt bejelentés előtt fogtak unokázós csalót a győri rendőrök.

 

A Győri Rendőrkapitányság felderítő egységének munkatársai a Győri Rendőrőrs járőreivel közösen augusztus 16-án az M1-es autópályán, Bábolna térségében egy kocsit állítottak meg, és ellenőrizték annak sofőrjét.

Az intézkedés oka az volt, hogy a rendőrök birtokába jutott információk szerint, a járművet vezető férfi kapcsolatba hozható az úgynevezett unokázós csalások elkövetésével.

Fotók: police.hu

Az illető adatainak ellenőrzését követően a járőrök a kocsit is átvizsgálták, amelynek során egy zárt borítékban nagy mennyiségű, mintegy hétszázezer forint készpénzt találtak, aminek eredetéről a járművezető nem tudott elszámolni – közölte a rendőrség.

Az egyenruhások a feltételezett elkövetőt előállították a Győri Rendőrkapitányságra, ahová időközben jelzés érkezett arról, hogy egy idős, helybéli asszonytól egy unokázós csaló pont annyi készpénzt vett át egy zárt borítékban, amennyit a rendőrök az átvizsgált gépkocsivezetőnél találtak. A sértett bejelentése szerint, az otthoni vezetékes telefonján egy sírós hangú fiú, aki az unokájának adta ki magát azt mondta neki, hogy ételfutárként drogot szállított ki egy helyre úgy, hogy erről nem is tudott, azonban a rendőrök elfogták. Ezután egy női hang közölte az idős asszonnyal, hogy amíg nem fizet, az unokája őrizetben marad. Az aggódó nagymama összegyűjtötte a megtakarított pénzét, és átadta azt a lakásához érkező férfinak.

A nyomozók a 35 éves budapesti lakost csalás bűntette miatt – őrizetbe vétele mellett - gyanúsítottként hallgatták ki, majd kedden előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

2021. augusztus 18. 06:34
Iskolai tömegmészárlást, véres erőszakot reklámozott Azahriah
A menedzsmentje úgy megijedt, hogy törölte a videót.
Indonéziában kitört a Lewotobi Laki Laki tűzhányó
Az Indonézia keleti részén fekvő Flores szigeten kitört a Lewotobi Laki-Laki tűzhányó, amely az indonéz vulkanológia...
Mérgező gombát szolgáltak fel ebédre egy családnak, gyilkosságként kezelik az ügyet
A bélszínben volt elrejtve.
Több ezren menekültek Indiába a szomszédos Mianmarból két helyi gerillaszervezet között kirobbant harcok miatt
Már több ezren menekültek Mianmarból a szomszédos Indiába a mianmari junta ellen harcoló két fegyveres csoport közöt...
Holtan találták Roman Sztarovojt
Saját autójában bukkantak rá a holttestére.
Brutális felvételeken a pusztító vihar, még a Kékszalag is veszélybe került - Videó
Hatalmas pusztítást végzett a hétfői vihar Magyarországon, a katasztrófavédelem azt írta, kedd reggelig csaknem háro...
Borzalmas állapotok: Fotókon a darabokra tépett sápi templom
A hétfői orkán erejű szélvihar jelentős károkat okozott a sápi református templomban.
Masszázsmedence 7,6 millió forintért – Így pihenhette ki magát egy hosszú nap után Ruszin-Szendi Romulusz
Megszokhattuk már az elképesztő történeteket a Tisza Párt politikusainak előéletéről, de ami Ruszin-Szendi Romuluszr...
Se áram, se víz - így csapott le a vihar az országra
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a helyreállításon.
Mentőhelikoptert riasztottak a füzesabonyi állomáshoz, megrázó tragédia történt
Senki sem sejtette, mi zajlik a mosdóban.

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.