
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Nagy László, egykori magyar válogatott kézilabdázó szíve teljesen ellágyult, amikor a belvárosban sétálva párjával megpillantottak egy olasz agár kutyát. Magyarországon viszonylag kevesen foglalkoznak ennek a fajtának a tenyésztésével, de a pár már akkor tudta, családjuknak pontosan egy ilyen apróságra van szüksége. Nagy László magasságát tekintve több mint 2 méter, így elsőre különösen törékenyen mutat kezében a gyönyörű szürke olasz agár kislány, Luna, akit már kutyabölcsibe is járatnak. László rendszeresen jár vele futni, hiszen ez a fajta rendkívül mozgásigényes, és már a kezdeti kanapérágós időszakon is sikeresen túljutottak.
A Mokka adásában a kézilabdaklasszis mesél arról, milyen tapasztalatai vannak az olasz agarakat illetően, illetve azt is elárulja, miként látja a női kézilabda-válogatott esélyeit a vb-n, ami a napokban kezdődik. A részben hazai megrendezésű Európa-bajnokság január 13-án indul majd, és hamarosan két csarnok átadására is sor került majd Szegeden, illetve Budapesten.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát