
Dankó Dávid története: fontosak számára a gyökerei
Egyre változatosabb módszerekkel próbálkoznak már a csalók, hogy gyanútlan emberek pénztárcájához vagy személyes adataihoz hozzájussanak, az egyik legnépszerűbb azonban még mindig a bankoktól vagy más ismert szervezettől érkező, hivatalosnak tűnő hívások. Sokszor elsőre szinte meg sem lehet állapítani, hogy valóban csalókról van szó, így, ha nem figyelünk, könnyen áldozatául eshetünk a jól felkészült kamu hívásoknak.
Most viszont az OTP Bank felvette a harcot az álhívások ellen és egy olyan új funkcióval szeretne segíteni ügyfeleinek, amivel akár egy kattintással is ellenőrizhetik, hogy egy hivatalos ügyintézővel beszélnek-e. Mindezt ráadásul akár telefonhívás közben, visszahívás nélkül is megtehetjük, ez viszont egyelőre csak az OTP MobilBankkal rendelkező ügyfelek részére elérhető. Az új fejlesztés eléréséhez a felhasználóknak csak meg kell nyitnia az alkalmazást, belépni a saját felületekre, majd a profilra, azaz a sarokban a saját nevük melletti ikonra kattintva megnézhetik, hogy valóban a hitelintézet munkatársával beszélnek-e – szúrta ki a Bank360.

Fotó: Tények.hu/OTP MobilBank
Az új funkcióval a banki hívás időpontja, a hívószám, valamint az ügyfélszolgálati azonosító is ellenőrizhető, amivel duplán meggyőződhetünk arról, hogy csalóval állunk-e szemben. Ráadásul a július 22. után indított hívások listázhatóak is, tehát a későbbiekben akár a nem fogadott hívások adatait is ellenőrizhetjük - írja a portál.
A címlapfotó illusztráció: Tények Archív

Dankó Dávid története: fontosak számára a gyökerei

Nem akárkinek a karjaiban videózták Gelencsér Timit, mutatjuk a romantikus jelenetet

Szomorú hírt közöltek: meghalt Ambrus László

Feszülten készülnek a csapatok az első végjátékra

Arcokat lát mindenütt? - Meglepő magyarázat született az egyik legfurcsább emberi jelenségre

Páros belépőt lehet nyerni a Nagy Duett szombati döntőjére

Elszakadt a cérna: Halász Jázmin már nem bírta szó nélkül

Meghalt Paulin Ferenc professzor

„Veled vagyunk!” – Orbán Viktor is üzent Rubint Rékának

Megtalálták A Nagy Ő sztárjának holttestét, kiderültek a részletek

Dráma a TV 2 stúdiójában, kiderült, kik jutottak be A Nagy Duett döntőjébe - Videó

Ezért locsolkodunk húsvétkor, kiderült, mi van a hagyomány mögött


