2026. január 15. csütörtök, Loránd, Lóránt
-1°C Budapest

Új fejezet kezdődik az albérletpiacon, így alakulnak a budapesti lakások árai

A szakértő szerint az egyetemi ponthatárok kihirdetésével óriási roham indult az albérletekért.
Tenyek.hu
2024. július 25., csütörtök 15:16
Vágólapra másolva!

Szerda este kihirdették az egyetemi ponthatárokat, amit több ezer felvételiző várt már remegő lábakkal. Rengetegen könnybe lábadt szemekkel ünnepelték, hogy szeptembertől ismét iskolapadba ülhetnek, de tanulmányaik megkezdése előtt még rengeteg feladat vár a friss hallgatókra.

Az egyik legfontosabb, a lakhatás problémájának megoldása, amihez sokan már jóval a pontok kihirdetése előtt elkezdték az aktív keresgélést az albérletpiacon. Szakértő szerint viszont a szabad ingatlanok vészesen fogynak, augusztusban pedig érkezik az újabb hullám, amikor a kollégiumi helyeket kihirdetik.

A legtöbb érdeklődő a lakás árát tartja leginkább szem előtt, ami Balogh László ingatlanszakértő szerint az utóbbi időben hatalmasat ugrott, Budapesten átlagosan 250 ezer forint körül mozog egy-egy kisebb albérlet ára.

 – mondta a szakértő a csütörtöki Mokkában, hozzátéve, már hajszálnyira vannak a vidéki egyetemi városok átlagos bérletidíjai a budapesti áraktól.

A szakértő kiemelte, ma már nagyon sok olyan egyetemi hallgató van, aki a tanulmányai mellett munkát vállal annak érdekében, hogy részben a saját költségeit fedezze, részben pedig a lakhatását is finanszírozni tudja. Ennek a szülők segítése mellett tapasztalatszerzésben is óriási haszna van, ezzel ugyanis felkészítik magukat a felnőttkorral járó pénzügyek kezelésére.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk