
Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert
Az ünnepeket két országban töltötte Dancs Annamária. Szenteste és karácsony első napján még Magyarországon volt. Ám utána azonnal Szíciliába repült, hiszen a családjával egyszerűen imádják ezt a helyet. A Mokka csütörtök reggeli adásában elmesélte, hogyan valósítja meg ezt a nem mindennapi kétlaki életet.
A Földközi-tenger legnagyobb szigetén megvan minden, amit az ember kívánhat. Csodálatos hegyek, bővízű folyók és a mesés tengerpart. Ezért döntöttek úgy, hogy házat vásárolnak magunknak, amit rendbe is hoztak.
A színésznő derűsen mesélte, hogy nyáron még kézzel-lábbal próbálták elmondani az olasz mestereknek, hogy mit és hogyan szeretnének felújítani. Ám mára változott a helyzet.
Lelkesen tanulok olaszul egy applikáció segítségével. Végre értelmet kapott, hogy gyermekkoromban miért kellett megtanulnom románul. Mert ugyanaz a nyelvtana, és nagyon sok a hasonló szó
- mondta az erdélyi származású művésznő, aki bevallotta, hogy a magyarországi otthonunkról sem mondanak le. Noha rendkívül élvezi a Szicíliában töltött perceket, de a munkája legalább annyira fontos. Március elején például nagyszabású erdélyi turnéval indul útra, de emellett a Budapesti Operettszínházban is játszik. Az olasz sziget pedig megmarad az inspiráció forrásának, ami hatalmas energiával tölti fel.
Ott töltődünk, itthon alkotunk
– összegezte derűsen a kétlaki életét.

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás

Soha nem látott aukciós rekord született Magyarországon

Karácsonyi klippel debütált a Tények műsorvezetője, Szentpéteri Eszter

„Nem voltam szép gyerek” – Tilla gyerekkori fotójával üzent

„Hat éve újra megszülettem” – Tóth Gabi megrázó vallomása kislányáról

56 évesen is ultraszexi szettben Jennifer Lopez, újra bizonyította, a kor neki csak egy szám

Tűzoltóautó érkezett a Róna utcába, kiürült a stúdió

Dráma a stúdióban, a Szerencselány elutasította a TV 2 műsorának ajánlatát