
Megható vallomások Rubint Rékától és lányától – folytatódik Lékai-Kiss Ramóna podcastje
Emberelmékezet óta kardinális kérdésnek számít az, hogy léteznek-e a földönkívüliek vagy nem? A Tények Plusz riportere Esztergom utcáit járva kérdezte a járókelőket.
Egy debreceni férfi pedig kijelentette, hogy léteznek Ufók, sőt ő látott is egyet.
De nemcsak ő, hanem Pataki Attila is, aki azt állítja, hogy 63 ezer évvel ezelőtt született. Ugyanis Attila elmondása szerint már számtalanszor, több ezerszer élt, és fog is élni.
A reinkarnáció egy valóságos dolog. Valamelyik zsinat vette ki a Bibliából. Benne volt, hogy a reinkarnáció egy létező valóság. Jövünk megyünk, életkapu, halálkapu. kész.
Az univerzum nyüzsög az élettől. Ne hülyéskedjünk, ha ez még újra kérdés, akkor újra elindulunk a kályhától megint. És megőrülök
- ezt mondja a 73 éves rocksztár mindazokról, akik kételkednének a földönkívüliek létezésében.
Amikor az Ufók legelőször randira hívták Pataky Attilát, akkor az Edda még a kanyarban sem volt.
És akkor ezzel mit kezdjünk. Elvittek és kész. És meg százakat, és ezreket vittek el. Meg milliókat visznek el, meg hoznak
– tette hozzá.
A Tények Plusznak a debreceni férfi pedig pontosabban elmesélte a találkozás történetét.
Az udvarba jelent meg. A kutya ugatott, kinéztem, kinéztünk az ablakon, nagy fényesség... majd úgy elment, mint amikor kialszik egy fény. De ezt láttuk hárman is
– részletezte.

Megható vallomások Rubint Rékától és lányától – folytatódik Lékai-Kiss Ramóna podcastje

Egyhétköznapi szokás, ami árthat az egészségnek

Meghalt Scherer Péter

Új külsejével sokkolta rajongóit Cristiano Ronaldo menyasszonya - fotóval

Megkezdődött a Föld mágneses pajzsának feltérképezése - videóval

„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira

Túl okosnak hisszük a mesterséges intelligenciát? Megdöbbentő eredményre jutottak a kutatók

Hatalmas küzdelem, milliós nyeremény: ők nyerték az idei Exatlon Hungaryt

Legyőzte a világ tetejét: Új rekord született a Mount Everesten

„Meg voltam győződve arról, hogy meg fogok halni” – Hajszálon múlt a Trónok harca sztárja élete

Ez lehet a zsírégetés titkos fegyvere, állítják a szakértők

Kozmikus különlegesség bukkanhat fel az alkonyi égbolton