
Letartóztattak egy rendőröket fenyegető férfit Kaposváron
Egy november végén ellopott kocsiról szóló bejelentés alapján kezdtek el nyomozni és bizonyítékokat gyűjteni a rendőrök. Két nap alatt összerakták az egyre nagyobb képet, azonosították a célszemélyeket. A csapat tagjait – egy 18 és két 24 éves férfit - szerdán otthonukban elfogták.
A nyomozók mindhárom férfi lakását átkutatták, egyiküknél megtaláltak és lefoglaltak egy betörésből származó láncfűrészt.
Az autólopáson túl további bűncselekmények kerültek fel a listára. Az is kiderült, az ellopott autóval pár órával később a csapat két tagja egy tápióbicskei barkácsboltig ment, betörtek, majd közel 1,2 millió forintos zsákmánnyal távoztak. Egyből utána elmentek Sülysápra, ahol egy élelmiszerboltból mikuláscsokikat, italokat és élelmiszert loptak 100 ezer forint értékben - közölte a rendőrség.
Előfordult, hogy egy zárt ház ajtajáról leverték a lakatot, ellopták az ott talált két autót. Beindítani nem tudták, ezért trélert hívtak, elszállíttatták, majd eladták a kocsikat.
Egyikük sem ismerte el a bűncselekmények elkövetését.
Az egyik, azóta letartóztatott, férfi, valamint szabadlábon védekező két társa ellen lopás miatt folytat eljárást a rendőrség.
Címlapfotó: police.hu

Letartóztattak egy rendőröket fenyegető férfit Kaposváron

Hernádi Zsolt: üzemi baleset történt

Méteres lángok csaptak fel Győrújbaráton, kiderült, mi okozta a tüzet

Összecsomózott övek tartották össze az M3-ason száguldó horrorkaravánt

Helyszíni fotókon a Mol tiszaújvárosi üzemében történt robbanás, egy ember meghalt

Ránk kacsint a nyár a pünkösdi hosszú hétvégén

Ijesztő baleset: Videón, ahogy felökleltek egy motorost Békésen

Videón, ahogy egy részeg autós kacsázott a Balaton felé vezető úton

Mentők siettek egy várpalotai óvodához, mérgező virághagymát ettek a gyerekek

Gyógyszertárban dühöngött egy nő Sopronban – videóval

Tűz ütött ki a Gyorskocsi utcai börtönben: egy fogvatartott meggyújtotta a matracát

A pótkocsi alá zuhant és meghalt egy 47 éves férfi Csarodán