
A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni
Ahogy már korábban beszámoltunk, holtan találtak két férfit egy lakócsónakban kedden Gyomaendrődnél a Hármas-Körösön. Mint kiderült, a lakótér nem szellőzött megfelelően, a fedélzeten lévők pedig megfulladhattak.
A borzalmas tragédia egyik áldozata egy kedvelt zenész, a győri Hoppáré Zenekar dobosa volt – tudatta megrendült hangvételű bejegyzésében a formáció.
Bors Laca a 2012-ben elindított együttes alapító tagja volt, és még néhány nappal a szerencsétlenség előtt is együtt zenélt a bandával.
Ma egy barátunk elköltözött Istenhez. Nagyon fog hiányozni
– fogalmazott írásában a csapat.
Címlapfotó: a Hoppáré Facebook-oldala

A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó