
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója a péntek reggeli Mokka vendége volt, ahol elmesélte, hogy kik, és milyen szempontok alapján kerültek be az idei legsikeresebb középvállalatok közé, illetve arról is szót ejtett, hogy a különböző cégeknek miért érdemes a tőzsdére menniük.
A BÉT stratégiájának egyik legfontosabb eleme, hogy a magyar tulajdonú magyarországi középvállalatokat szeretnék támogatni a növekedésükben. Ezt szolgálja az évről évre létrehozott BÉT50 kiadvány is, mely az adott év 50 legjobb sikervállalatát mutatja be.
Idén átlagban 6 milliárd forint árbevételű, és körülbelül 800 millió forintos profitú cégek kerültek be a kiadványba, melyek nagyon erős, dinamikus vállalatok.
7 éve indult útjára ez a projekt és ez idő alatt 350 céggel kerültek együttműködésbe. A szakember kiemelte, hogy számukra azért nagyon fontosak ezek a vállalatok, mert mind hazai tulajdonúak és közreműködésükkel ki tudnak lépni a külföldi export-piacra, melynek segítségével tovább tudnak növekedni. Ma már összesen 80 ezer főt foglalkoztat a 350 cég.
A kiadvány első sorban online elérhető, mely a Budapesti Értéktőzsde honlapján mindenki számára hozzáférhető. Rendkívül inspiratív olvasmány, mely számos sikertörténetet és jövőbeli tervet foglal magába.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát