
Meghalt Chuck Norris
A gyöngyösi házból csontsovány, daganatos és a mocsoktól szinte felismerhetetlen négylábúak kerültek elő. Az énekesnő is megjelent a horrortelepnél és 10 kutyát magával vitt. Senki nem értette, mi köze lehet a köztiszteletben álló énekesnőnek egy ilyen borzalmas telephez. De ez még csak a kezdet volt. Nem sokkal később komoly műtétekre szoruló kutyákat hoztak el Dolly házából is. Az állatvédők összezártak az énekesnő ellen, ami miatt le kellett mondania fellépéseit. Most újra állatvédők jelentek meg Dolly házánál.
Az énekesnő azóta sehol nem szerepelt nyilvánosan, csupán nyilatkozatokat adott ki, amiben mindent tagadott. Kirúgta a menedzserét, nincs köze az állatkínzáshoz és nem tudott a borzalmas körülményekről. Ám a volt menedzser, akiről közben kiderült, hogy egy időben Dolly örököse volt ennek a szöges ellentétét állítja. Nem hallgat tovább, ügyvédjén keresztül csak a Tények Plusz kamerájának üzent: feljelenti Dolly-t, mert szerinte az énekesnő is jócskán benne volt a horrortelep üzemeltetésében.
Király Martin Péter ügyvéd a botrány kirobbanása után, az állatvédő egyesületen keresztül került kapcsolatba Dolly volt menedzsérevel, P. Ritával. Megtudta, hogy a gyöngyösi ház tulajdonosát a jegyző 27 millió forintra büntette meg az telepen látott borzalmas körülmények és állatkínzás miatt. Az ügyvéd szerint a menedzser elismeri a felelősségét, de nem akarja hagyni, hogy egyedül ő vigye el a balhét mindenért.
„… megérkezett ide a Dolly utánam egy pár perccel és közölte, hogy jött a saját kutyáit elvinni. Ekkor rákérdeztem, hogy milyen kutyáit, hány darabot, itt teljes döbbenet volt, hogy ő, hogy kerül itt képbe. Azt mondta, hogy az enyémek, én fizettem értük és nekem mi közöm van hozzá, hogy hova viszi innen a kutyákat” – mondta.
Kiderült: a szomszédok többször is látták ott Dolly-t, aki az ügyvédje szerint kényszerítette a menedzsert az állatok ellátására is munkája mellett.
Dolly és Rita között azonban nem csak munkakapcsolat volt. Az ügyvédtől ugyanis megtudtuk, hogy az énekesnő egy időben örökösének nevezte meg a volt menedzsert.

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?