
Hajdú Péter kudarcot vallott, még egy kutyát sem tud szeretni
Péntek reggel bombaként robbant a hír, miszerint Krausz Gábor és korábbi táncpartnere, Mikes Anna egy párt alkotnak, Instagram-történetükben megosztott fotójuk ugyanis rajongóik szerint egyértelmű jele lehet kapcsolatuknak. A Dancing with the Stars nyertes párosa szerelmüket ugyan hivatalosan még nem erősítette meg, Tóth Gabi azonban nem sokkal később pontot tett a találgatások végére. Az nlc-nek adott interjújában ugyanis elárulta, számára nem volt titok, hogy összejöttek, régóta tud már róla, és nagyon örül a boldogságuknak. Úgy fogalmazott, mindannyian jó kapcsolatot ápolnak, találkoztak már négyesben is, valamint Hannarózával közösen, öten is.

Fotó: Intagram/gabor.krausz
Mint arról korábban beszámoltunk, Krausz Gábor és Mikes Anna csütörtök éjjel tették közzé 24 óráig látható bejegyzésükben közös fotójukat, amelyen A szépség és a szörnyeteg egyik betétdalának szövege állt. „Volt két idegen, aki hirtelen…” – írta a séf, az idézet másik fele azonban úgy hangzik, hogy „…egymásra talált”. Emiatt az interneten elindultak a találgatások, hogy vajon egy új szerelem virágzása látható-e, ez viszont most bebizonyosodni látszik. A hivatalos bejelentés viszont egyelőre még várat magára, ugyanis sem Gábor, sem Anna nem erősítette még meg a kapcsolatukról szóló híreket.
Címlapfotó: TV2 Play

Hajdú Péter kudarcot vallott, még egy kutyát sem tud szeretni

Tilla és Claudia már gyakorol a Nagy Duettre – vidám videót mutattak a próbáról

„Ez bolond ez az ember?” - Stohl András kiakadt a Nagy Ő bátorságpróbáján

Találkozhatnak a magyar rajongók a világsztárral

Utolsó televíziós szerepében tűnik fel Kálloy Molnár Péter szombaton

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Gelencsér Tímea csatlakozik az Újratervezés csapatához

A tavalyi siker után, idén is külföldi sztárral indul A Nagy Duett

Fülledt erotika a csütörtöki Nagy Ő-ben

,,Gyerünk át a kanapéra...” – Pár mondat után a lényegre tört Stohl András a Nagy Ő-ben

Breaking News a nyíregyházi macihíradóban, kiakadt a cukiságmérő

A Nagy Ő: Mónika sírva fakad. Vajon meddig bírja elviselni a feszültséget?