
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Visszavonulása óta Tóth Andi sokkal több időt fordít magára, és rengeteg féle módszerrel ösztönzi követőit is, hogy boldog életet éljenek.Nemrég az öngyilkosság témáját járta körül, amivel arra szerette volna felhívni a segítségre szorulók figyelmét, hogy rengeteg apró dolog van az életben, amiért érdemes élni. A bántalmazásról is sokszor kifejtette már véleményét, most viszont úgy tűnik, hogy éppen annak esett ő is áldozatául, amit eddig gyökerestől szeretett volna megszüntetni követői körében: a bullyingnak.
Andi hétfőn tette közzé az alábbi bejegyzést magáról, ami után valósággal felrobbant az internet. Rengeteg bántó kommentet kapott a posztjára, amiben rend szerint az alakjára tettek megjegyzéseket. „Aggódom, nem kellene tovább fogyni!” – írta egyikük, egy másik kommentelő pedig hozzáfűzte, hogy aggasztóan soványnak tartja Andit, ami miatt szerinte az arca is előnytelenül megnyúlt. Az énekesnő nem bírta tovább, néhány órával később 24 óráig megtekinthető Instagram-bejegyzésében válaszolt rosszakaróinak.

Fotó: Instagram/@tothandi.andee
Felszólítása után elárasztották a vitát kirobbantó posztját a támogató üzenetek, sokan bevédték az alakja miatt támadott énekesnőt. Néhányan külön megjegyezték Andinak, hogy ne foglalkozzon a rossz véleményekkel, csak azokat fogadja meg, amik építő jellegűek.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát