
Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás
Az énekesnő a produkció előtt elmondta, hogy a rossz apa-lánya viszonyt fogják megidézni a keringőjükben, ami klasszikus bécsinek nem volt mondható.
"Édesapám volt az, aki mindannyiunk életét megnehezítette. Mindig féltünk tőle, nem éreztük magunkat biztonságban. Az egyetlen hely, ahová el tudtam bújni, a nagyon pici hálószobám volt" – mesélte az énekesnő a produkció előtt.
Egy érzelmes táncszínházi előadást kapott a közönség, amit a zsűri minden tagja 10 ponttal értékelt.
Ördög Nóra, Molnár Andi, sőt még a háttérben Lékay-Kiss Ramóna is a könnyeit törölgette a produkció értékelésénél, és Bereczki Zoltán hangja is el-el csuklott, Kováts Gergely Csanád pedig alig találta a szavakat.
"Talán neked van a legnagyobb szükséged arra a terápiára, amit a tánc ad. Néha így kívülről nézve úgy tűnik, mintha önfejűen reagálnál a külvilág dolgaira. És szerintem ez csak egy olyan reakció, hogy te azt gondolod, hogy neked egyedül kell megoldanod az élethelyzeteid. Hagyd, hogy mások segítsenek neked ezen az úton. Olyan jó volna, ha éreznéd, hogy most már nem kell egyedül lenned ezekben a helyzetekben. Már nem kell semmitől tartanod és félned" - mondta könnyek között Ördög Nóra.

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás

Soha nem látott aukciós rekord született Magyarországon

Karácsonyi klippel debütált a Tények műsorvezetője, Szentpéteri Eszter

„Nem voltam szép gyerek” – Tilla gyerekkori fotójával üzent

„Hat éve újra megszülettem” – Tóth Gabi megrázó vallomása kislányáról

56 évesen is ultraszexi szettben Jennifer Lopez, újra bizonyította, a kor neki csak egy szám

Tűzoltóautó érkezett a Róna utcába, kiürült a stúdió

Dráma a stúdióban, a Szerencselány elutasította a TV 2 műsorának ajánlatát

Végleg búcsút int a színpadtól a magyar zeneipar ikonikus szerelmespárja

Álomotthonát keresi a Szerencselány, a Lakásvadászok segítségét kérte

Elcsukló hangon adott interjút Rudolf Péter a Mokkában, így emlékezett meg Kálloy Molnár Péterről

Nagy dobásra készül Barta Sylvia, tanítványaival nemes célért küzdenek