
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Magyarország bronzérmes lett a legrangosabb szakács világversenyen, a Bocuse D'Oron Lyonban. A magyar csapat már többször szerepelt a világdöntőn, de először került dobogóra. A versenyt Dánia nyerte, a második helyezést pedig Norvégia húzta be.
A hatalmas sikerről Harmat Csaba gasztronómiai szakértő, a Bocuse d’Or koordinátora beszélt szerdán a Mokkában.
Harmat Csaba azt mondta, mindig reménykedtek abban, hogy egyszer végre sikerül feljutniuk a pódiumra, amely idén végre összejött. A Dalnoki Bence séf, Nyikos Patrik commis és Széll Tamás coach alkotta trió bronzérmes lett, amely óriási eredmény.
A gasztronómiai szakértő elárulta, hogy több hónapos felkészülés előzte meg a versenyt, az extra kihívás, vagyis a gyerekmenü pedig alaposan megnehezítette a magyar csapat dolgát, de sikerrel állták a sarat.
Harmat Csaba hozzátette, hogy rengeteg szakács látogatott el a felkészülési főzésekre, akik biztosan inspirációt kaptak, hogy még jobbak legyenek.
"Jó irányba megy a magyar gasztronómia" - tette hozzá a szakértő.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát