
Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő
A Szerencsekerék szerdai adásának sztárvendége Pető Brúnó volt, akinek sikerült az utolsó rejtvényt is mefejtenie ezzel megkaparintva kicsivel több mint 3 millió forintot.
Az énekes a végjátékban a műsor során összegyűjtött, valamint a Szerencsekeréken pörgetett, borítékban található pénznyereményért küzdött, azonban a feladványt pillanatok alatt sikerült megfejtenie.
Van-e valami cél ezzel a nyereménnyel?
– tette fel a kérdést Kasza Tibi Brúnónak, aki válaszával mindenkit ledöbbentett.
Egy nagyon komoly csapat állt össze ott melletted, ezért arra gondoltam, hogy harmadoljuk el az összeget, így egy-egy millió jut mindenkinek, aki ma játszott velem
– mondta nagylelkűen, amin az egész stúdiónak leesett az álla.
De cuki vagy!
– olvadozott Sydney, Tibi pedig megjegyezte, hogy az énekes nagyon kedves gesztus tett.

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő

Megrázó titkok a csillogás mögött: megszólalt Britney Spears egykori bizalmasa

Van egy módszer, amit sokan utálnak, pedig a szervezet hálás érte

Megható pillanat: sosem látott fotóval idézte fel édesanyját Vilmos herceg

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval

Megrendítő sorokkal jelentkezett Leslie Mandoki – ezt üzente március 15-én

Könnyekben tört ki Fekete Pákó, nem bírta tovább

Elhúzta előttünk a mézesmadzagot a tavasz, lelombozó előrejelzés érkezett

Kis Grófo: Hajrá, Orbán Viktor!

Háború vagy béke? Kis Grófo üzent a választások előtt

Kórházból jelentkezett Galla Miklós – fontos hírt osztott meg állapotáról

Történelmi pillanat Rúzsa Magdi életében – így reagált a hatalmas elismerésre